Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 1. szám - Gion Nándor: Aranyat talált (regény – V. rész)

Rézi végre bement a szobába átöltözni, én meg ismét figyelmeztettem Tölgyesi Mihályt.- Nincs kedvem nagydarab buta emberekkel társalogni, te pedig kerüld a buta kártyásokat.- Kerülni fogom őket - ígérte.

Megint nagy kortyokban ürítette ki a poharát, az arca tartósan kivörösödött, lehan- goltan és vörös fejjel búcsúzott el tőlem, Rézi pedig megfőzte a vasárnapi ebédet.

Hétfőn levelet írtam Gion Károlynak Szabadkára, és Dosztán Jánosnak Újvidékre. Terjedelmes leveleket írtam, beszámoltam arról, hogy hogyan élünk mostanában, megemlítettem, hogy melyik téli napon leszek a városukban, kilátásba helyeztem, hogy esetleg benézek hozzájuk, mert régen láttam őket, és jól esne kibeszélgetni magunkat. Ez nagyjából így is volt. Kuglicz Ferinek nem írtam, úgy sem kapta volna meg a levelet, mielőtt megérkezem.

Kedden délután szálltam vonatra, egy rozzant fapados vicinálisra, amely Becse és Verbász között járt naponta kétszer, Szenttamás érintésével. Sokan voltunk a vonaton, nagy nehezen leülhettem az egyik fapad szélére, sokan tolongtak körülöttem, mellettem egy koszlott ruhájú férfi állt, akinek fején meglepően új és fényesszőrű rókabőr kucsma volt. Az egész ember fokhagymától bűzlött. Magam is szeretem a fokhagymát, a fokhagymabűzös embereket azonban nem. Talán ezért fogtam gyanút.

A lassú járatú vonat megállt minden útszéli bodegánál, megállt a „Verbászi szállások" feliratú viskónál is. Tájékozódás céljából leszálltam. Leszállt a rókabőr kucsmás férfi is, tanácstalanul forgolódott, a vonat elindult, ő egyre tanácstalanabb lett, azután mégis felugrott az utolsó vagon lépcsőjére, az volt az érzésem, hogy szemrehányóan néz rám a lépcsőről.

Egyedül maradtam a nagy fehérségben, megállapítottam, hogy Vladan Drenovakovics a lassú járatú vonaton is szemmel tart, kedvetlenül nekivágtam a havas vidéknek, körülbelül egy órát gyalogoltam a féllábszárig érő hóban, az egykori Kohlmann tanyáig. A fárasztó gyaloglás közben nem találkoztam sem emberrel, sem állattal, időnként egy-egy vetési varjú repült el fölöttem, aztán megsokasodtak a varjak, csapatostól gubbasztottak a Kohlmann tanya körüli akácfákon.

A testes Zavarkó Bandi nemcsak kártyában nehéz észjárású, az élet mindennapi dolgaiban is. Alig lepődött meg, amikor a fekete varjak között beléptem a tanya udvarára. Barátságosan üdvözölt, azt mondtam neki, hogy mezőőri egyeztetés céljából utazgatok a járásban, egyből elhitte, nem kérdezősködött, bevezetett az istállóba, büszkén megmutatta két jól táplált lovát, négy tehenét és vagy harminc birkáját, és én hirtelen arra gondoltam, hogy Zavarkó Bandi nem is olyan buta ember, mint amilyennek sokan hisszük, mivel jóval gazdagabb legtöbbünknél. Az istállóban két busafejű kamasz fiú aljazott, nagyon hasonlítottak az apjukra, Zavarkó Bandi órájuk is büszke volt.

Ezután mentünk csak be a házba, Ilka, a felesége a nyakamba borult örömében, őt kislány kora óta ismertem, egyenes derekú, egyenes hátú Kraszulyák lány, kár, hogy a fiai nem őrá hasonlítanak. Természetesen ott tartottak vacsorára és éjszakára. Vacsora után Ilka és a gyerekek aludni mentek, Zavarkó Bandi ekkor elővett egy pakli kártyát, megkért, hogy játsszunk néhány partit, tényleg nagyon szeretett és akart kártyázni. Belekezdtünk. Zsíroztunk, vagyis heteseztünk, ez szelíd játék, bár a tétektől függően ezen is sok pénzt lehet forgatni.

26