Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 4. szám - Gion Nándor: Aranyat talált (regény – VIII. rész)
Gion Nándor Aranyat talált Vili. A Krebs család maradékát, a nőket majdnem nehezebb volt megtalálni Budapesten, mint Stefan Krebs SS-közlegényt egy szovjet fogolytáborban valahol Kirgiziában. Igaz, Stefit Püspöki Sándor őrnagy kutatta fel a szovjet titkosszolgálat révén, a Budapestre menekült asszonyok és lányok után viszont csak Tölgyesi Mihály érdeklődött, megítélésem szerint eléggé lagymatagon, csak akkor mozdult meg igazából, amikor megérkeztem hozzá vendégségbe, és ráförmedtem, hogy buzgolkodjon keresésükben. Ekkor tényleg érdeklődni kezdett, járta a várost, a kertészeti semmittevés és az esti kártyapartik között, végül Lékó Zoltán, az akkor éppen szabadságolt mesterlövész segítségével rábukkant Stefi családjára, Bözsi a két lánnyal, Elzával és Katicával valahol Pesterzsébeten egy pajtában vészelte át az utolsó háborús napokat és a béke első esztendejét, azután Százhalombattára költöztek. Tölgyesi Mihály itt találta meg őket. Elutaztam Százhalombattára, Bözsiék vártak, és erre az alkalomra eljött hozzájuk Péter özvegye, Pazaver Júlia is. Először Katica ugrott a nyakamba, majd Elza, azután Bözsi meg Julis is belém kapaszkodtak, sírtak mind a négyen, hangosan visítva, ahogyan a nők szoktak, később mégis leültünk valamilyen rozoga támlás faszékekre a konyhaasztal köré, még ekkor is tapogatták a karjaimat, mint akik nem hiszik, hogy közöttük vagyok, letörölték könnyeiket és mesélni kezdtek, egymás szavába vágva mondták el, hogy milyen nélkülözéseket és szörnyűségeket éltek át, végigbeszélték az egész napot. Most is nélkülöztek, kicsi lakásban laktak, egy szűk szobából vagy bejáratból és egy kis lakószobából állt az egész lakás, hármuknak is kevés volt, öten pedig alig fértünk el benne, és Bözsi csak valamiféle híg levessel tudott kínálni bennünket ebédre. Julis azt mondta, hogy ők is ugyanilyen lakásban élnek egy régi bérházban. Elővettem a zsebemből és az asztalra tettem Tölgyesi Mihály három havi fizetését, amit kártyán nyertem el tőle. Úgy néztek rám, mint egy megváltó angyalra, ismét a karjaimat tapogatták és még szaporábban beszéltek. Megkértem őket, hogy írjanak néhány sort Rézinek. Rövid időre elhallgattak, Bözsi előkerített egy újságlapot és egy tintaceruzát, nyalogatták a ceruza végét, üzeneteket írtak Rézinek. A teleírt újságpapírt összehajtogattam, zsebembe tettem, és akkor közöltem, hogy legjobb tudomásom szerint Stefi életben van és talán még az idén kiszabadul a hadifogságból. 36
