Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 4. szám - Zelei Miklós: Baltakrémleves (színpadi játék)
'sz az a kicsi katonai ásó, amit a derékszíjra lehet ráakasztani, és a Baba így hömpölyög minden nap a temcsibe. Egy nagy fekete elefánt. Szerelem, szerelem, átkozott gyötrelem. (Nagy nehezen föltápászkodik, odamegy az ajtóhoz, kibámul.) Süt még a nap is? Süt. De ez megtévesztő. Itt minden megtévesztő, ami jó. Mert csak ideig-óráig tart. (Leül az asztalhoz.) Mi a Maczelka Piribe voltunk a Dböttke Öcsivel beleesve. De hatalmasan! Ő hatodikos volt, mi meg ötödikesek. 'Sz egyszer, amikor nem voltak otthon náluk, tsz-közgyűlés volt, vagy mi a fene, átsettenkedtünk a Dböttke Öcsivel hozzájuk. Szia Piri. Szia. Micsinálsz? Játszok a gyöngykakassal. Játsszál inkább mivelünk! Mit? Te leszel a kisbornyú, most vettünk a vásáron, nagyon sírsz, bőgsz, hogy az anyád mellül elválasztottak, és idegen istállóba jutsz. Jó? Jó. Akkor ríjjál, búúú, múúú... Búúú, múúú. Mink meg vezetünk, mert mink vettünk meg. Jó? Búúú, múúú... Akkor Piri tartsad a nyakad, rád tesszük a féket. így, a! Hajtsad, Öcsi. Búúú, múúú! Kivezettük az istállóba, kikötöttük a jászolhoz, nehogy el tudjon szaladni, akkor aztán lerántottuk róla a szoknyát, bugyogót, 'sz jól megnéztük, mije van neki. Karmolt, rúgott, visított, de csak a kezünkben volt, mert elmenni meg nem bírt. Aztán elegünk volt, láttuk, amit kellett, elengedtük. Ahogy húzkodta föl a bugyogót meg a szoknyáját, bőgött igaziból. Búúú, múúú. Abban az időben nem voltak még ezek a tangák, meg mit tudom én, micsodák. Még ha lettek volna is, falun azt föl nem vette volna senki se! Nem úgy, mint máma. Nagy, rózsaszín tundrabugyit hordtak a lányok. Abban szaladt bőgve a Piri, közben húzkodta a szoknyáját, mi meg a kerítéseken át uccu, elillantunk. Ott se jártunk! Másnapra aztán a Piri is megbékült. Akkor már tetszett neki. Kíváncsiskodni jöttetek?! Ne félj, többet nem csaltok lépre! De közben vigyorgott, mint a fakutya. Utána azért csak lépre csaltuk, én is, meg a Dböttke Öcsi is, de már külön-külön. Egy katonatiszthez ment hozzá aztán a Piri Kecskemétre. Mi meg sokkal jobbat találtunk ki. Elvállaltuk, hogy tornaszertárosok legyünk. Mert a szertárt és az öltözőt elválasztó falon fölül volt egy kis poros, alig látszó ablaksor. Azt itt-ott szépen lepucoltuk, és amikor a lányok vetkőztek, öltöztek, ott csillagászkodtunk folyton. Aztán már nem kellett így csábítgatni, ahogy a Maczelka Pirit. Hát a mienk volt a falu összes lánya! (Elnémul, hosszan hallgat, visszakattan a jelenbe.) Keményen lottózok, Árpikám, az az igazság. Nagyon keményen. De az is sokba van. Píííz meg nincs. Kinek van? Becsületes embernek egynek sincs. Jól összeszorítjuk a seggünket, hogy ki ne essen belőle a lófasz. Ez az, amit tehetünk. Pedig én ráadásul még több lábon is állok! Nem fizetem a villanyszámlát, a vízdíjat, a gázt, a lakbért. A kötelezőt se. Ez öt. De nem a nyolcszázhatvanhétmillióra hajtok én a lottón. Mit lehet olyan sok pénzzel csinálni? A múlt héten is a négyest céloztam meg. Hatszázötvenezer-nyolcszázhetven volt a nyerés. Viszont nem nekem jött be. Ennyi se jött be. Csak ültem, és néztem a szelvényeket, hogy egyik se nyert. Kint meg a villanyszámlás. (Kimegy, és kint püföli az ajtót. Néha bele is rúg.) Halló, jó estét! Halló, Szikszai. Válaszoljon, hallja! Ne szara- kodjon, Szikszai, tudom, hogy bent van, nyissa ki! Ne várakoztasson itt. Azt hiszi, ezzel megoldja?! Hát lekötöm magáról az áramot, ember! Kussolhat oszt a sötétben. (Visszajön, leül, bámul maga elé.) Hatszázötvenezer-nyolcszázhetven. Legalább a fele bejöhetett volna. De mindet mások vitték el. Ez történt, Árpikám. Aztán elment a villanyszámlás, de én nem jöttem ki rögtön. Majd bolond lettem volna! Engem többet nem ver át. Mert volt már, hogy úgy tett, mintha elment volna. (A talpát földhöz 23
