Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 4. szám - Zelei Miklós: Baltakrémleves (színpadi játék)

gott a réztányérja a vasműszaki mellett, de hiába zörgette a szél, nem nyitott rá senki. Az Arnóczky doktor ellenőrizte, hogy mindegyik le van-e rendesen fertőtlenítve. Hát abban nem volt hiba! A tűzoltók meg közben fecskendővel mosták a putrikat. Valami fertőtlenítőt kevertek a vízhez, aztán a sisakos főcsővezetők belőtték a sugarat a putrikba. Tiszta udvar, rendes ház. A legnagyobbat a Rezes Pistán lehetett röhögni. Annak elszökött a felesége, de már régen. Egy lánya volt az öregnek, a Rezes Maris. A Máriskó. Honnan vették ezt a nevet? A fene tudja. El akartak menekülni, de nem bírtak. Hát tudod, körül voltak fogva teljesen. Szaladtak, az öreg Pista nem tudott már rendesen menni se. (Elbújik az automata mögött, és onnan leskelődik.) így a, a mi bokrunk fele iramodtak. Vissza te! A Pejva elvtárs meghallotta, ahogy hajtjuk őket, nekiindult, utánuk! (Szikszói rohan, hadonászik, mintlm ő volna Pejva elvtárs.) A géppisztolya tusával meglökdöste a Pistát, és visszazavarta őket. Akkor az öreg Pista bőgni kezdett, de rítt, mint a malac. Odament az Arnóczky doktorhoz, hogy doktor úr, lakodalma lesz a lánynak, nem viszik el, ha ilyen csúfság esik rajta. És kikönyörögte, hogy ő beretválhassa le a Máriskót. Legalább ne mások csinálják. Idegenek. Jól van, öreg, csinálja. Bevitte a Pista a Máriskót a szétázott putriba, valami rossz nagy ollóval mindenütt lenyírogatta, aztán egy ócska, vizes lepedőben visszavitte az Arnóczkyhoz, és bemutatta a művét. Rendben? Jó, rendben. A Sódaron látszott, mennyire dühös, amért nem pamacsolhatta be a szép Máriskót, de az Arnóczkynak ő se mert pofázni. Még egy sör? Még egy sör. (Most veszi ki a gépből a tízest.) Szépen vissza gazdihoz. (Dobálja be az aprót, amíg megint nagy robajjal meg nem érkezik az újabb adag.) Jó volna bele egy feles is, jó ám. De ezen a szar helyen semmi tömény nincs. (Kinyitja a sört, megtorpan.) Az az igazság, Árpi- kám, tudod, hogy én senkinek a beleit nem tapostam ki. Nem hát. Nekem taposták ki csak, nekem. Na, isten, isten. (Iszik, visszaül.) Azok voltak a szép idők, Arpikám. Ment a munka, lehetett dolgozni. A cigányokon is segítettünk, mink is megéltünk. Most meg az egész falu ül, és bámul maga elé. Az emberek a nyomortól durrdefek- tesek. Isten, szívasd a magyart. Ülnek, gyötrődnek, őrlődnek, 'sz egyszercsak bumm, kidurran valamelyiknek az agya. (A durranások kívülről hallatszanak.) Bumm! Ez a szomszédból. Bumm. A Kossuth utcáról. Aztán a szemközti házból. Bumm. Na, kidurrant az öreg Pozsár agya is. Nagy nehezen végre elalszunk, akkor megint. Bumm! De akkora, hogy egész Gomora fölriad. Dörgöljük a szemünket, nézünk, mi az isten nyila van?! Hát kidurrant a Lipták Jani agya is! Csak az meg vízfejű volt! Azért szólt kétszer akkorát, mint a többié. Lásztminitkonzerv. Az éhhalál előtti utolsó percben kell kibontani. (Nevet. Aztán felragyog az arca.) Ott rontottuk el, hogy beszüntettük a köpőcsészéket! Árpikám, ez történelmi hiba volt, én mondom neked, az apád! Régen minden kocsma, hivatal, iroda sarkában ott állott a köpőcsésze. Akármi történt, lehetett utána turházni egy jó nagyot. (Körülsétál, és egy hatalmasat köp az egyik sarokba.) így a. Aztán már nem lehetett köpni, csak nyelni. Itt lett ez elbaszva, Arpikám, de nagyon, mert aztán egyszerre durrant föl a népekből a turha, 'sz belepte őket. (Szónoki pózba vágja magát.) Erre maradtunk volna odahaza, Arpikám? Erre? Hogy minden áldott éjjel a durrogásokat hallgassuk? (Bemutatja a nemzetközit.) Az üresen hagyott házakba meg bevonultak a cigányok. A főutcára, Arpikám, a főutcára. Dikmá', purgye, khéró! 'Sz fölcsapja a villanyt, jáj, madzagon dzsal a petró! Gyorsan neki a szögnek, kalapácsnak, be az ablakokat deszkával, mert jön20