Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 4. szám - Bálint Tibor: Szobafogság; Malomárok; Paroles, Paroles, Paroles (elbeszélések)
zömök dugdosta ki a kakukkfejét. Előbb a kapus szaladt elő az épületből, kezében husánggal, de már dübörgött, ordítozástól visszhangzott az egész lépcsőház s a kapualj is. Tucatnyi sötétruhás borbélykölni- és verítékszagú alak rontott a színészre, leteperte és rugdalni kezdte, a komédiás pedig a tenyerét az arcára szorította, hogy kivédje az ütlegeket... „Jaj, jaj! - kiáltozott fetrengve. Ne öljetek meg, testvérek!... Egy Somlayt, egy Cserkaszovot öltök meg..."- Rendben van, sajnálom, hogy így fogadtak - mondta végül a házigazda -, de beszélj halkabban...- Hogyhogy halkabban? - állt meg a színész a konyha közepén sértett csodálkozással. - Miért halkabban?... Tudod-e, mi következett ezután?... Már kora reggel leadták a dirinek a drótot, hogy veszélyes alak vagyok, így hát csak próbaidőre szerződtetett az a szemét... Én játszottam a legtöbb címszerepet, és mégis úgy pillantott rám, mint akit kegyelemkenyéren tart... És beleröhögött a legnagyobb pillanataimba... Egyszer például a Hamlet-monológba... Mondom a szöveget, és a tetűláda fölüvölt a kulisszák mögött, ahol előadás alatt valami hentesmesterekkel verte a blattot: „Hatvanszáz ulti!"... Előadás után aztán bementem az úrhoz úgy kosztümösen, tőrrel; egyedül volt, én meg szépen bezártam az ajtót, és a kulcsot zsebre vágtam: „Szóval neked az életem szimpla zsuga, mi?... No ne kapkodj, ne rémüldözz, kisapám... Csak azért jöttem, hogy beszélgessünk egy kicsit... Miért hányódom én egy éve lakás nélkül az utcán?... Miért kapom a legkisebb fizetést?..." És képzeld, úgy begatyázott a pali, hogy kilépett az ablakon, és mindjárt hallottam is, amint begyújtja az Opeljét... Már fordult ki a kapun, amikor utánavetődtem: „Állj meg, te szemét!... Vérem a kocsidon, nem látod?!" - üvöltöttem.- Rendben van, de most ne ordibálj! - szólt az író. Testőr végül abbahagyta, s fáradtan, szomorúan himbálta magát; aztán legyintett, és elmosolyodott:- Itt csücsülsz egyedül ebben a nagy lakásban, és azt mondod, nem tudsz befogadni egy éjszakára... Induljak neki a sötét éjszakának, mi?... Kóricáljak étlen-szomjan... Uram, Istenem, mintha nem tudnám, mire megy ki a játék...Mintha nem tudnám, hogy te, az én lelkes barátom is szabadulni igyekszel tőlem... Mert átkozott kellemetlen természetem van, és kizökkentelek a megszokott írói hangulatodból... De hát mit várjak másoktól, ha már ti sem értetek meg engem?... Hiszen én értetek veszekszem, verekszem, bohóckodom, nem látjátok?! Nem halljátok?!... Miért nem szerettek engem, miért szolgáltattok ki saját magamnak?... És még ezt a tiszta, szent szót meritek kiejteni a szátokon, hogy BARÁTOM?... Elég volt ebből a komédiából: ezt halálos komolyan meg kell tárgyalnunk! Hirtelen kulcsköteget vett ki a zsebéből, az író kulcsait, bezárta a konyhaajtót, és leült szembe a barátjával:- Kezdjük hát, de minden köntörfalazás nélkül... Mert addig ki nem mozdulsz innen, amíg meg nem vallód a színtiszta igazat!... Malomárok Négy hét múlva visznek katonának; ha addig elkerülnők egymást, postalapot küldök. Na, szevasz, javulj meg, de nehogy eszedbe jusson csomagot küldeni, mert kiröhöglek a fiúkkal... Zengeni fog a kaszárnya a röhögésünktől, hallod?... A te korodban és a te helyzetedben többé semmit sem lehet büntetlenül elkövetni, még jócselekedetet sem... 10
