Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 3. szám - AZ ÜDVÖZÍTŐ FORMÁTLANSÁG - Nagy András: Az ezredelő katedrálisa
Nagy András Az ezredelő katedrálisa Nincs. Szinte már a hiánya sincs. Pedig legalább az szólhatna róla. A katedrálisról. Mint az univerzum modelljéről, mint architektúra és ornamentika építészeti szinonimitásáról, vagy mint mítosz és tudomány nagyon is valóságos egybeeséséről, amint örökkévalóan áll megszentelt helyén. Régóta nincs. Olyan régóta talán, mint amilyen hosszú ideig egykor létezett. És ahogy statikájuk és monumentalitásuk belekövült az eltelt időbe, szinte úgy is rekedt meg benne: emlékeik makacs jelenvalósága műemlékké züllesztette őket, eleven és fájó anakronizmussá. Legfeljebb annak alkalmára még, hogy általuk rámeredhessünk erre a hiányra. Ami a katedrálisokkal „nincs". Szentkuthy által érthetjük meg ezt a legpontosabban. Mert az ő művében vált az ezredvég nagyívű kísérletévé - és ennek alárendelten: gigászi „építkezéssé" -, hogy létrehozhassa valamiként ezt az építményt, a konkrétan és kőben többé megformálhatatlan csodát, hogy egy ennek ellenszegülő korszakban is felmutathassa ennek eleven igényét, pontosan tudva, hogy többé nincs lehetőségünk efféle teremtésre, de ő ezt a tudását is belekomponálta a műbe, s úgy formálta meg. „Egész művem - mondta egy fontos beszélgetésben -, bár a huszadik században élek, a katedrálisokból ihletődik." A mű itt nyilvánvalóan életművet - oeuvre-öt - jelent, a kated- rális metaforája pedig, szinte bevallottan: egyetlen metaforaként pontosan határozza meg ennek alapvető sajátosságát. Illetve a maga metaforikus jellegében mutatja meg azt, amit másféle (analitikus, teoretikus) pontosság inkább elfedne. Ebből indulunk ki tehát a továbbiakban, ebből a gazdagon értelmezhető metaforából. Hogy mi is ez a katedrális. Mi is ez a fontos „nincs", ami azonban nemlétében is ilyen inspirativ tud lenni, s bizonnyal azért, mert konkrét építményként is elsősorban metafora volt és maradt. Fontos persze, hogy szem előtt tartsuk azt a különbséget, ami egy huszadik századi írói életművet mégiscsak elválaszt középkori kőfaragókétól, kőművesekétől és mérnökökétől, mert hát megannyi párhuzamossága és „koincidenciája" ellenére ez a kétféle katedrális természetesen rettenetesen messze esik egymástól. De, tegyük hozzá, mégsem esik olyan messze, mint a középkori katedrálisok azoktól az épületektől, amelyeket mostanában emelnek, s hívnak modern (posztmodern) katedrátoknak. Akkor már inkább legyen metaforikus távolság, semmint az azonos szóval leírt fogalom alapjában megrendült jelentése. * * írásom annak az előadásnak kibővített és szerkesztett változata, amely 2001. június 25-én hangzott el a Károlyi Palotában. Gondolatmenetemet elsősorban Szentkuthy Miklós: Elveszett otthonok? Megtalált templomok! című beszélgetésére alapoztam (készítette: Kabdebó Lóránt, Jelenkor 1988. Június), az idézetek többsége innen származik. Köszönettel tartozom Tompa Máriának segítségéért, tanácsaiért. 93
