Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 3. szám - AZ ÜDVÖZÍTŐ FORMÁTLANSÁG - Bálint Péter: A jelentős és a jelentéktelen (közelítések Szentkuthy történelemszemléletéhez)
mindig másféle, de mégis mindig hasonló, miként a sakkfigurák ezernyi kombinációs lehetősége; egy olyan játék, amelyben vég nélkül analóg helyzetek és mindig ugyanazok az érzelmek keverednek, a dolgok ismétlődésének örökös és könyörtelen hatása alatt", miként Braudel írja a Position de l'historien en 1950 esszéjében. Szentkuthy joggal kérdezheti Maurois-val együtt: „a hős, talán nem is volt más, mint egy álarc, de az álarc nem válhat maga is igazi személlyé?" Dehogyisnem. Ellenkező esetben szomorúan kell levonnunk ugyanazt a következtetést, mint amit Braudel vont le tanulságként: „az egyén túlságosan gyakran csupán egy elvonatkoztatás a történelemben". Márpedig Szentkuthy ezen „elvonatkoztatás" iránt érzett averzióit hangsúlyozza, amikor a jelentéktelen alakokból formál hősöket a történelem valódi alakítói ellenében. A sokat emlegetett Szentkuthy-féle „dehuma- nizálás" és az egyén statisztikai számadattá degradálása között ég és föld a különbség: az egyik az antik színjátszáshoz, a középkori misztériumokhoz és a Genet-féle rítusokhoz vezet, a másik a haláltáborokba, jobb esetben a száműzetésbe. E braudeli fölfogás is sejteti, hogy a századelő történészi szemléletének kitágítását szorgalmazó Annales-iskola képviselőinek hatására is, Szentkuthy egy olyan történelemfelfogást tart üdvözítőnek a maga számára, amely az emberi élet egészét, vagy kedvelt szavával, a ganze Weltet vizsgálja együttesen, s nem érzéketlen a legjelentéktelenebbnek tűnő esemény vagy ellentmondásosságában meghagyott ellentmondó bölcselet iránt sem, különösképpen nem, ha az embert, ezt a profán-próteuszi istenséget a legkülönfélébb alak- és jellemváltozatában tárja elénk, olykor a Próteuszéban, olykor pedig az Orpheuséban. Szentkuthy számára elég rátalálnia egy jelentéktelennek tartott „üvegszilánkra" (mindegy is hol, egy képzőművészeti albumban felfedezett szenvedő arcra, vagy Ovidius Pástijában a szőlőműves gesztusára), amelyet akkurátusán megtisztít a reá rakódott szennyeződéstől, a fény felé tartva megforgatja, s prizmaként használja, hogy rajta keresztül tükrözze, elképesztő emlékezőtehetségét és képzelőerejét segítségül hívva, a megidézett világot, a jelentéktelenségek birodalmát, amelyben csak az írótól függ, hogy kiből lesz király, esetleg koldus. Bár az élet teljességét birtokba venni szándékozó Szentkuthy kapcsán Radnóti Sándor arra a következtetésre jut, hogy : „minden látszat ellenére ez a féktelen univerzalista, leleményes integrista, habzsonc összkultúra-felfaló nagy kizáró is a maga módján", amihez nem fér semmi kétség, mégsem hihetjük, hogy ne volna megismételhető e vád bármelyik Szentkuthy-féle univerzális és integrista szellem esetében, miképpen azt sem, hogy a világegész poétikus szemlélésére vonatkozó novaiisi felhívást szó szerint kellene számon kérnünk bármelyik alkotótól is. 4. Szentkuthy opusai arról tesznek tanúbizonyságot, hogy az egységes és folyamatos történelem tételezésével szemben, a valóságos és mitikus történések sokféle olvasatában és „elmesélhetőségében", egészen pontosan újramesélhetőségében hisz, mivel csak a múlt faggatójának képzeletében és történetmondásában létezik egyfajta „egység" és „rend". Ha feltesszük a kérdést, vajon honnan ered Szentkuthynál, a végtelennek és befejezhetetlen- nek tűnő catalogus rerumát folyton újabb és újabb megfigyelésekkel, „jogtalan asszociációkkal", fragmentumokkal gazdagító írónál a történelemmel szembeni bizalmatlanság, illetve az emberi jellem évezredes egyformasága, feltételezett változatlansága iránti érdeklődés, elsősorban azt látjuk, hogy nem az elveszett egység-tudat helyreállításából, hanem a minden történést és látványt kommentálni vágyásból és a csillapíthatatlan mesélő kedvből. Az évezredes történelemben tapasztalt hiányosságok, a hiátusok és az eltérő okmagyarázói szándékok ellehetetlenítik azt, hogy bárki is rangsoroljon az alapelvek és épületes eszmék között, s úgy írjon meg egy történelmi művet, hogy ne tapasztalja meg maga is azt, amiről 83
