Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 1. szám - Bertók László: Köszönni kellene (vers)
Berták László Köszönni kellene Legalább köszönni kellene (gondolta), ha gyalogosan megy (sétafikái), a házak földszinti ablakaiban könyöklő, szótlan öregeknek, akik mint a szentkép, mint a régi templomok félhomályából kihajló faszobrok, mozdulatlanul és időtlenül nézik a még elviselhető ritmusú utcát, a látásból jól ismert járókelőket, madarakat, szemetet, s mint egy idegen hatalom titkos megbízottjai (lehallgató készülékei?, átjátszó állomásai?), már-már öntudatlanul mindent továbbítanak a talán nem is létező, de hiányában is mindenható központnak, amely kiszemelte, megjelölte, beépítette, betanította, engedelmes eszközzé lágyította, finomította őket (agyuk redői, tekervényei átütnek arcukon, kezük fejét halványkék antennavezeték hálózza be, fejük körül Iglória?I lüktet az ablakkeret)... ha köszönne nekik, netán megszólítaná, megérintené étket, talán megtudna valamit a falon túli hullámzásról, amircíl tudni nem akar, de amiről egyre többet tud, ami folyamatosan és láthatatlanul oda-vissza húzza, ringatja... talán valamit a saját manipulált súgónak fokozatáról s arról is, hogy (vállalva a megszégyeniilést) helyénvaló-e a viszonylagos egyensúlyt (a kölcsönösen elfogadottnak hitt hadállást) ész nélkül föladnia... máris köszöngetnie, „nyomulnia". 15
