Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 3. szám - Gion Nándor: Aranyat talált (regény – VII. rész)

Ott petróleumlámpa világított, Franciska az asztalon egy megkopasztott libát vagdalt darabokra.- Kipihente magát? - kérdezte mosolyogva.- Azt hiszem, igen. De még kicsit homályosan látok.- Mindjárt hozok vizet a lavórba.- Nem kell - mondtam. - A hóban fogok megmosdani. Gyorsabban magamhoz térek.

Franciska aggódó szemekkel nézett rám.- Kissé mintha remegnének a lábai.- Izomlázam van. Ez Galíciában nem fordult velem elő. Igaz, akkor harminc évvel fiatalabb voltam.

Kimentem az udvarra és ledörzsöltem magam hóval. Tényleg magamhoz tértem, és a sötétben is valahogy tisztán láttam mindent, és ekkor már nem voltam annyira biztos benne, hogy élvezem ezt a hírszerzési kóválygást. Visszamentem a konyhába, az asztal mellé ültem, figyeltem Franciska ténykedését.- Gábor merre jár? - kérdeztem.- A maga pesti utazását intézi. Flamarosan itt lesz.

Cigarettát sodortam magamnak, a gyaloglás után csak most kívántam meg a cigarettát, rágyújtottam és halkan magam elé dünnyögtem.- Ez a legény veszélyes munkákat vállal. Nem félsz, hogy egyszer fekve marad a határ közelében?- Nem félek - mondta Franciska. - Gábor nagyon erős ember. Senki sem árthat neki.- Volt egy barátom. Nagyon erős ember. Török Ádámnak hívták.- Gábor sokat mesélt róla.- Megölték.

Franciska megtörölte a kezét, leült velem szemben, most szép szemekkel nézett rám, és lassan, érthetően kezdett beszélni.- Mi Temerinből szöktünk ide. Temerinben még láttam, amikor a fegyveres partizánok begyűjtötték a magyar férfiakat, távolról azt is hallottam, ahogyan gödörbe lövik őket. Nagyon féltem akkor. Elszöktünk ide, Bácsalmásra. Azt hittük, hogy Magyarországon vagyunk. Megnyirbált Magyarországon, de mégis magunk között. Ezzel szemben gyorsan kiderült, hogy itt is a szerb meg a horvát lárma a hangosabb. Ordítottak ránk, fenyegettek bennünket. Továbbra is nagyon féltem. Egyszer az utcán fényes nappal körülvett három férfi, magyar ringyónak neveztek, fogdostak, tapogattak, a falhoz szorítottak. Akkor véletlenül arra jött Gábor. Rájuk mordult, hogy hagyjanak békében. A képébe röhögtek és nyüszítő búsmagyarnak nevezték. Gábor háromszor csapott, a három szláv férfiú a sárba hemperedett. Azután elszaladtak. Gábor hazakísért, én meg felkínáltam neki magamat. Mellette végre nem féltem. Elfogadott, később pedig elvett feleségül. Talán meg is szeretett egy kicsit.- Nagyon megszeretett - mondtam.- Miből gondolja?- Járatos vagyok az efféle dolgokban.

10