Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 2. szám - Bibó István: A politika mint szisztematikus tudomány

Ebben az elméletben tulajdonképpen a politikai tudománynak egy ősi és történeti ellentétpárja nyilvánul meg: utópizmus és realizmus. Minden politikai tudományban valamilyen mértékben benne van ez a két tényező. Az adagolás két szélső esetében arról van szó, hogy a valóságot úgy írom le, mintha fel sem tételezném, hogy ebből kifelé is lehet menni, a másik szélső esetben a leendő állapotot úgy írom le, hogy az a lehetőséggel semmiféle kapcsolatban nincs. (Tudnunk kell azonban, hogy az utópiák többnyire konkrét történelmi helyzetek szükségleteiből nőnek ki, s a legirre- álisabb utópiához is hozzákanyarodhat a történelem.)

Amikor azt mondjuk, hogy a politikának értékelnie kell, ez nem jelenti az egyik véglet mellett való állásfoglalást, hanem csak azt, hogy a középútra állva kizártuk a nem értékelő végletet.

Mi a politikatudomány tárgya?

Az ide vonatkozó rendszerek túlnyomó része különösebb problémalátás nélkül adja meg a választ. A politikai tudomány tárgya az állam, az állam mibenlétének és funkcióinak ismertetése. Kétségtelenül erről van szó nagyjából. Ha azonban a politikának azt a fogalmazását nézzük, amely nemcsak állampolitikáról, hanem ipar-, gazdaságpolitikáról is tud, akkor szükségesnek látszik a politikatudomány körének az államon, mint konkrét történelmi jelenségen való túlterjesztése. (Az államnak vannak egyébként olyan aspektusai, például hadseregszervezés, amelyek a politikai tudományt nem érdeklik.)

A politika tárgya nemcsak az állam, hanem a közösségnek minden olyan közös ügye, ahol a megszokott dolog szembekerül a változás, a bukás, vagy az új fejlődés lehetőségeivel. Ennek felismerésében a politika tárgyának azt az erőfeszítést tekintjük, amelyben a közösség a maga egyensúlyát megtartja vagy megkeresi. A közösség egyensúlya nagyon labilis, mert ez végsőleg az ember és ember közötti viszonylatokból jön létre, és ezekben a különböző erőviszonyok nyilvánulnak meg, s ezek alap- természetük szerint igen labilisak; például mialatt egy gyermek felnő, naponta változik szüleihez és a többi felnőttekhez való viszonyulása. Ugyanígy változik az egyes közösségeknek környezetükhöz való viszonyulása. Ez a szüntelen mozgás a hatalmi viszonylatok.

A társadalmi hatalmi viszonylatok folytonos változása az embert félelemmel tölti el és létrehozza azt a kívánságot, hogy inkább tartós alávetettség, mint állandó bizonytalanság legyen.

A politika tárgya az az erőfeszítés, amely a rendezés szükségleteinek úgy igyekszik eleget tenni, hogy a megmerevítést elkerülje.

A tárgynak e felismerése után a politikatudomány területét a következőkben tudjuk rendszerezni: az első nagy probléma-komplexum magának a hatalomnak és a szabadságnak valamiféle feldolgozása, és értékítéletek megalkotása.

Tárgyalni fogjuk a hatalmi formákat és az államformákat, azután az állam egyes funkcióit. Végül rá kell majd térni az egyes funkciókon keresztül az államnak mint szervezetnek a kultúrájára. (Itt kerül sor a közszolgálatnak stb. kérdéseire).

Az állammal kapcsolatos tanokat két fő részre osztjuk: az állam funkciói és az állam szervezeti formái szerint. Az állam funkcióival kapcsolatban az az első kérdés, hogy mi az állam viszonya különböző más társadalmi jelenségekben. Meddig terjed az állam?

51