Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 2. szám - Szabó Zoltán: „Becsvágy nélkül nagy szerep”
tartozott, akik, ha másvalakinek ellentétes véleménye van velük, akkor nem lesznek ingerültek, hanem ellenkezőleg, kíváncsiakká válnak és megpróbálják ezt igen alaposan megválaszolni, de ha látják, hogy a válasz az illetőt nem érdekli, akkor mondókájukat sértődöttség nélkül abbahagyják. Szóval rendkívül civilizált és nyugat-európai jelenség volt az akkori Magyarországon. Arra, hogy Bibót mélyebben megismerjem, később került sor, különféle szűkebb körökben. Egyszer például Pálfy Öesterreichernél, aki akkor még a vezérkar baloldallal rokonszenvező tisztje volt. Engem akkortájt, elsősorban Bibó erdélyi kötöttségei, úgy értem, az erdélyi politikai gondolkozással és erdélyi figurákkal, elsősorban Bocskay iránt érzett rokonszenve ragadott meg, ami természetesen realizmusának volt a következménye. Érvelésének megbízható és tárgyilagos volta nem érzékeltette, hogy egyik legjobb magyar politikai esszéíró lesz majd belőle. Talán azért nem, mert társaságban szerény, társalgásban udvarias ember lévén, szóban szűkszavúbb volt, mint lett írásaiban. Hogy az lehet belőle, amivé később tanulmányai és 56- ban magatartása tették - személyéből nem ígérkezett: ki gondolhatott volna arra, hogy becsvágy nélküli ember ilyen nagy szerepekre vállalkozik majd. A demokrácia válsága Utoljára a népi írók körében láttam 1949-ben. Párizsból mentem haza két hétre Magyarországra. Bibó hívott meg abból az alkalomból, hogy Borbíró - egy kitűnő építészünk - a típusparasztház terveiről a Parasztpárt íróinak előadást szeretne tartani vetített képekkel. Előadása kitűnő volt. Ott voltak Veres Péter, aki rengeteg funkcionális szempontot vetett fel a tervekkel kapcsolatban, Illyés Gyula, Erdei Ferenc, az említett Borbély Mihály, Darvas, és természetesen Bibó. Az este - csüggesztő, kietlen emléket hagyott maga után. Azt hiszem, hogy a jelenlevők mindegyike tudta, hogy egy teljesen aláaknázott országban folyik itt tovább a tervkészítés az ideális parasztházról; ezt azonban senki sem tette szóvá, természetesen. Bibó István közszereplésének zöme 56 előzménykorai közül az 1945 és 1948 közötti évekre esik. Ekkor írja kötetre menő tanulmányait. Kezdetben, 1945-ben sem nemzetnevelő vagy publicista gyanánt jelentkezett. Pályáját köztisztviselőként kezdte újra. Erdei Ferenc, az Ideiglenes Nemzeti Kormány belügyminisztere hozatta őt Budapestről Debrecenbe, hogy vegye át a közigazgatási főosztály vezetését. Első dolga az volt, hogy Erdeivel együtt kidolgozták - hiába - azt a közigazgatási reformtervet, amelynek az lett volna a célja, hogy olyan járási közigazgatási egységeket teremtsenek Magyarországon, ahol elevenebb önkormányzati élet lehetséges. Köztisztviselői állása kitűnő kilátópontot biztosított számára ahhoz, hogy megítélje, mi van az országban, mi van a politikai életben és egyáltalában, mit lehet kezdeni azzal a helyzettel, ami 1945-ben Magyarországon előállott. O 1945-öt olyan változásnak tartotta, amely felszabadította azokat a népi erőket, melyek aktív részvételét a politikai életben a korábbi rendszerek megakadályozták. Ez a forrása a következő években tanúsított konok és megátalkodott optimizmusának. 1945 nyarán azonban már a veszélyek is elég tisztán láthatók. Ezek el47
