Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 12. szám - Lengyel András: József Attila, Rátz Kálmán és „A nemzeti szocializmus"
Érdekes, s mindenképpen fölemlítendő, hogy a szöveg egyáltalán nem antiszemita. Ez nemcsak mint hiány, mint jelen nem lévő elem van meg a szövegben, hanem úgy is mint opció. A szöveg, hangúlyosan, „emberi faj"-ról, az „egész emberi faj"-ról beszél, azaz - leglényegesebb pontjai egyikén határozottan tagadva a náci ideológiát - éppen az emberi populáció egységére hivatkozik, azt teszi érvelése logikai mozzanatává. Ez, úgy vélem, lényegesen több és más, mint volt Gömbös nyilvános retirádája, az antiszemitizmus kényszerű, pusztán taktikai megfontolásokból fakadó megtagadása. Mindent összevetve, ahogy talán már előbbi megjegyzésem is érzékelteti, az A nemzeti szocializmus nem egy az egyben gömbösista szöveg. Az az érvelő, következtetést következtetésre építő, erős logikájú gondolatmenet, ami jellemző e József Attila-szövegre is, színvonalát tekintve messze a NEP-propaganda intellektuális szintje fölé emeli. Nem osztom tehát Horváth Iván hajdani tételét, miszerint A nemzeti szocializmus „igénytelen profasiszta" cikk volna (Horváth 1992.). A maga nemében alighanem a legjobb, legtömörebb, logikailag legerősebb vonalvezetésű cikk ez, amit e körben a harmincas években írtak. Ha van ennek az alapvetően problematikus, de nagy hatású vonulatnak reprezentatív szövege, alighanem ez az. József Attila filozófiai iskolázottsága, marxista fölkészültsége, amely még itt, e morális és szellemi salto-mortaléban is „átjön", fontos dokumentummá teszi. A probléma ott van, hogy ez a szöveg nem pusztán a munkásmozgalom válságára adott lehetséges válaszok egyike, nem továbblépés „balról balra", hanem a másik oldalra való átállás megracionalizálása: az önáltatás többé-kevésbé tudatos terméke. A szöveg ugyanis olyan fejleményeket is figyelmen kívül hagy, amelyeket pedig nem sokkal előbb József Attila még világosan látott s megfogalmazott. Az 1933 májusában közzétett Az egységfront körül pl. mint veszélyről szól a nácikról, s a bikacsököt emlegeti, amellyel a munkásokat új orientációra „késztetik" (JAÖM 3: 147). Erről, 1933 nyarán, láttuk, már hallgatott; nem akarta tudni. Nagy kérdés, mi ennek az oka? A mozgalmi sérelmek személyes kompenzálása-e, avagy tudatos „pragmatikus" megalkuvás? Úgy gondolom, de ezt - a dolog természete szerint - egyelőre aligha lehet bizonyítani, hogy 1933 nyarán, minden szempontból nehéz helyzetben lévén, József Attila e két pólus, a sérelem és a megalkuvás között ingadozva írta meg A nemzeti szocializmust. 9 Szántó Judittól tudjuk, „hat hét" után József Attila el- és beismerte tévedését, hibáját. 1933. augusztus elején, nagyjából A csodaszarvas megjelenésekor tehát már föladta A nemzeti szocializmusban megírt nézőpontot és „programot". A szöveg, nem kerülve nyilvánosságra, lényegében belső ügy, Judit és Attila személyes ügye maradt, jóllehet az ismerősi kör (pl. Nagy Lajos, Remenyik Zsigmond) valamit azért mégiscsak sejtett vagy tudott. Költőnk irodalmi alakmásainak megkoncipálása legalábbis erre enged következtetni (vö. KJA 1: 325, 434-441, vö. még: 788, 831). A kisiklás belső, lelki földolgozása, a költőnek önmagával való szembenézése, az „ügy" elrendezése azonban nem ment könnyen és gyorsan. Az életrajznak ezt az epizódját, alkotóként, József Attila lényegében csak 1933 októberében, a Vigasz megírásával hatálytalanította. Ez a vers (JAÖV 2:184, vö. még: 185), ha a benne rejlő valóságvonatkozásokra figyelünk, félreérthetlenül önerősítő funkciójúnak mutatkozik. Már címváltozatai (Ne hadd el magad, öregem; Vigasztaló; Vigasz) is erre vallanak, az első sor pedig expressis verbis kimondja: „Ne hadd el magad, öregem". Miért van szükség a versben erre az önmegszólító, önmagát erősítő gesztusra? A beszélő hiszékenysége miatt - a versben a beszélő végig önmaga hiszékenysége ellen érvel; maga a vers lényegében ez az érvelés. Előbb jön az önfelszólítás („bőröd ne bízd kereskedőre"; első - árulkodóbb - megfogalmazásban: „ne bízd magad kereskedőre"), 227
