Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 12. szám - Lengyel András: József Attila, Rátz Kálmán és „A nemzeti szocializmus"

hiperaktív, „földobott" periódusa volt, amely alkotói termékenységgel párosult; ezt azonban (2) az élettárs öngyilkossági kísérlete megtörte. S bár korábban, a tizediké előtti napokban viszonyuk meglehetősen hideg volt, a kis híján tragédiába torkoló esemény, föltehetően, a költő önkéntelen bűntudata, lelki kompenzációja révén egy időre konszolidálta az élettársi viszonyt. Egész egyszerűen: az adott körülmények között nem „illett" Judittal haragban lennie. Ez a „konszolidáció" azonban nem sokáig, legföljebb két, két és fél hétig tartott. A kérdés: miért, mi történt ekkor?

Ami bizonyos. A Magyar Hétfő című riportlap az öngyilkossági kísérlet másnapján, június 19-én úgy mutatta be József Attilát, mint akit megtört az öngyilkossági kísérlet ténye („beesett arcú fiatalember", „sírva borul a konyha asztalra" stb [KJA 1: 305]). S bár e beszámolóban nyilvánvalóan van tévedés és pontatlanság, sőt szenzációra hangoltság, a cikk lényege igaz lehet; így igaz az is, hogy: „Az utóbbi időben a legnagyobb nyomorba jutottak és három pengő 50 filléres villanytartozás miatt a villanyt is kikapcsolták a lakásból, melyet most petróleumlámpával világítanak" (KJA 1: 305). E cikk ellen, megjelenésekor, a költő nem tiltakozott - alighanem sem módja, sem kedve nem volt hozzá. Két hét múlva, július 4-én azonban az A Hír nevű riportlap visszatért az eseményre József Attila nem hajlandó meghalni! címmel, Meghitt beszélgetés az öngyilkosságra kiszemelt „áldozattal" alcímmel. E cikk, amelynek második fele voltaképpen interjú, legkésőbb július első napjaiban íródott, de - havilapról lévén szó - az sem kizárt, hogy már előbb, június utolsó napjaiban készen volt. Szerzőjét, aki - mint meg is írja - „ismerte" József Attilát, nem tudjuk azonosítani - a Faragó Dezsővel való azonosítás téves (vö. Kőszegfalvi 2001. 184). Annyi bizonyos, e cikk József Attila érdekében, a költő intenciói szerint készült, s a róla kialakult képet akarta korrigálni. Ha ezt szem előtt tartva vizsgáljuk meg a szöveget, kiderül, hogy - az összkép pozitív irányú áthangolásán túl - három ilyen korrekciós pontot lehet kimutatni. Az első pont, ahol a korrekciós szándék erőteljesen érvényesül: József Attila állítólagos öngyilkossági terveinek cáfolása - ez végighúzódik az egész íráson, s már a cím is ennek szolgálatában áll. A kérdés, ami itt azonnal fölmerül, miért ez a korrekciós szándék, miért akarja az álhírt a költő ennyire cáfolni?

A válaszhoz idézni kell az interjú újságírói fölvezetésének egyik hosszabb paszusát: „És József Attila [...] most foglalkoznék öngyilkossági tervekkel? Most, amikor 28 éves korára neve országszerte ismeretes és a kapuk megnyílnak előtte? Helyzete bizonyára nem rózsás. O maga is rontott rajta, mikor olyan politikai mozgalomba keveredett, amelyet a nemzeti újjászületés férfiai ilyen kiváló költőnél sem nézhetnek jó szemmel. Ettől azonban már régen távol van. Azzal sem használt magának, hogy Babits Mihályt, a költőt, az egyik irodalmi lap hasábjain meglehetősen igazságtalanul megtámadta. De Babits Mihály, a Baumgarten Irodalmi Alapítvány gondnokőre azért még lehetett volna igazságos vele szemben. Legalább azt véve tekintetbe, hogy épen József Attila az, akinek nevét az évdíjak kiosztásakor minden alkalommal reklamálják. De ő azért anélkül is megállt a talpán. És most, amikor a Nyugat már ismét közli a verseit, tehát biztosra vehetjük, hogy jövőre megkapja a Baumgarten évdíját, most foglalkoztatják öngyilkossági gondolatok?" (KJA 1: 314). E passzus, mely - a cikk egészéhez hasonlóan - nyilvánvalóan magának József Attilának az információin alapul, több szempontból is messzemenően tanulságos. A Babitshoz való viszony rendezési szándékának itteni fölbuk- kanása most figyelmen kívül hagyható, bár az itt előadottak, közvetve, a [Magad emésztő...] júniusi szereztetése mellett szólnak, hiszen jelzik, ez a kérdés költőnket erősen foglalkoztatta. Ami most fontos, és föltétlenül figyelembe kell vennünk, az két mozzanat. Az egyik a „megnyíló kapuk", föltáruló lehetőségek emlegetése („Most, amikor [...] a kapuk megnyílnak előtte"). Mert, ismerve a költő életrajzát, óhatatlanul fölmerül a kérdés: milyen kapuk nyílhattak meg ekkor előtte? A Nyugatban való megjelenés, bár szubjektíve nyilván fontos és ígéretes fejlemény volt, ömagában nem indokolja ezt az intonációt. A kapuk, ha megnyíltak, máshol nyíltak meg előtte. De hol? Maga a szöveg, bár általánosságban mozog, né105