Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 12. szám - Lengyel András: József Attila, Rátz Kálmán és „A nemzeti szocializmus"

osztályt csak maguk a munkások szabadíthatják fel, tehát nem a revizionista politikusok és nem a hivatásos forradalmárok.)" (JAÖM 3:141). Ez a tétel, túl konkrét mozgalmi szerepén, kimondva-kimondatlan a Lenin kidolgozta „élcsapat"-elméletnek is radikális kritikája, s éle jórészt a kommunista illúziók ellen irányul.

József Attila kritikája, bár önmagát változatlanul a szocializmus hívének láttatja, az akkor lehetséges legradikálisabb. Az „eszményi, ideális célért való harc - véleménye szerint - sem az eszmény megközelítésére, sem gyakorlati, tehát valóságos előny kivívására nem alkalmas. Az egész osztály [ti. a munkásosztály] egysége úgy valósúl meg, ha nem érte küzdenek, hanem olyan célokért, amelyekre nézve már konkrét egység található a munkások között" (JAÖM 3:142). „A munkásmozgalomnak nem lehet eleve kitűzött célja a szocializmus megvalósítása -, a szocializmus megvalósítása a gyakorlati feladatokat betöltő munkásmozgalomnak az eredménye lesz. A szocializmusról mint a munkásmozgalomban lényege szerint bennerejlő célról sem beszélhetünk anélkül, hogy a történelmi materializmust föl ne adnók az immanens finalizmus elmélete javára" (JAÖM 3: 143). A mozgalom e radikális kritikája, nem kétséges, elsősorban a kommunista „idealizmus" irányába vág, de e kritika nem viszi át József Attilát a szociáldemokrata „reformizmus" táborába. A mozgalmi „idealizmus" ellen hadakozva ugyan valamiféle pragmatizmus vezérli s megérti a „híres brensteini tétel" („a mozgalom minden, a végcél semmi") sikerét (vö. JAÖM 3: 143), ám számára nem a pártelitek érdeke, hanem a valóságos munkások valóságos küzdelme a fontos. Ez, bár a konkrét utakat-módokat nem jelöli meg, félreérthetetlenül kiderül a cikkvégi összegzés 2-5. pontjaiból. „2. Egységet alkotni lehetetlen olyan célok és feladatok jegyében, amelyeknek megvalósítását és betöltését nem az adott időpont tűzi napirendre, iktatja a munkásmozgalom történelmi gyakorlatába. 3. Csak olyan konkrét akciók eredményezhetnek fokról-fokra nagyobb (és nem egy csapásra teljes) egységet, amelyekre nézve már - ha nem is tudatosan - egység található a munkások között. 4. Mindvégig a munkásságnak, a munkásoknak az akcióiról van szó, tehát olyan akciókról, amelyeket maguk a munkások hajtanak végre, nem pedig olyan megbízottaik, akiket az érdekelt munkások nem vonhatnak közvetlenül felelősségre. 5. A munkások gyakorlati materializmusán kell alapulnia a szocialista propaganda dialektikájának. A legfőbb egység: a tudományos szocializmus elméletének és a munkásmozgalom gyakorlatának egysége így fog megvalósúlni" (JAÖM 3:147).

Nem kétséges, ez a koncepció egy olyan munkásmozgalmat koncipiál, amilyen akkor Magyarországon nem volt, nem is lehetett; a követelményeknek, amelyeket e cikk megfogalmaz, sem a legális szociáldemokrata párt, sem az illegális kommunista párt gyakorlata nem felelt meg. A javaslat, jóllehet gyakorlatba való átültetésének lehetősége utólag, sok évtized távolából sem látszik egyszerűnek, pláne nem valamiféle puszta mozgalmi automatizmusnak, jelentékeny kritikai potenciált mutat föl. A cikk kritikai része utólag, történelmi távlatból sem igen hatálytalanítható, sőt inkább nagyon is éles szemű diagnózisnak látszik. E diagnózis, túl József Attila tagadhatatlan okosságán és gondolkodói kvalitásain, úgy vélem, jelentős részben abból a szembesülésből táplálkozott, amely az öntudatos „élcsapat"-tag költőt az egyáltalán nem a mozgalmi doktrínák szelleméhez igazodó Bartha Miklós Társaságban érte. Az a munkásmozgalmi „idealizmus", amelyet az Új Harcos-beli cikk emleget, a „barthás" légkör kaotikus, de valóságos emberi-társadalmi relációkból fakadó ellentmondásai közepette szükségképpen kérdésessé vált, s így szükségessé vált egy - részleges - személyes önkorrekció.

Ez az önkorrekciós igyekezet azonban, mint hamar, közvetlenül a cikk megjelenése után kiderült, teljes elutasításra talált. Az illegális kommunista párt egyik, máig rejtve maradt aktivistája, Téglás Ferenc néven azonnal válaszolt a cikkre, s e válaszcikk, amely az Új Harcos következő, júniusi számában megjelent, lényegében nyilvánosan is kirekesztette a kommunista mozgalomból József Attilát. Téglás szerint költőnk „politikai elefántcsonttoronyban élő ember", „akinek zavaros és opportunista fejtegetései [...] a harcos egységfront útját

102