Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 12. szám - Lengyel András: József Attila, Rátz Kálmán és „A nemzeti szocializmus"

Lengyel András József Attila, Rátz Kálmán és „A nemzeti szocializmus" „Jégből tüz-sarjú nem fakad" (József Attila: Vigasz) 1 Az utóbbi években vált ismertté József Attila A nemzeti szocializmus című és kezdetű, más­fél oldal terjedelmű kézirata, (Szövegét Id. Szántó 1997, 190-191.) Megszületése körülmé­nyeiről, hátteréről annyi tudható, amennyit Szántó Judit elárul róla. „Amikor minden talaj kifutott alóla [ti. József Attila alól], tele egyéni sérelmekkel, nyílt bizalommal hallgatta Rácz Kálmán társadalmat alakító új felfedezéseit. Hogy a nemzeti kommunizmus tudja meg­menteni a bukástól az országot. Mert előbb a nemzetek összefogása kell, hogy erőt gyűjtsön és csak azután gondolhatunk nemzetköziségre. [...] Beleesett valamibe, amit, ha valaki ér­tően meg tudott volna világítani előtte, amit ma már mi látunk, [...] választ adott volna Atti­lának. Nem külön nemzeti kommunizmussal, ahogy Rácz felvetette, állást, hivatalt ígérve annak a József Attilának, akinek ebben az időben alig volt értő barátja." Majd: „így született meg az az írás, amiért hat hétig nem beszéltem Attilával [...]. Amikor ezt megírta és reggel felé megmutatta nekem az írást, elolvastam és kijelentettem: ezt pedig nem kapja vissza. Nemzeti kommunizmus: fából vaskarika. »Amíg itt vagy, ez az írás meg nem jelenhet. Ép­pen elegen vannak, akik félrevezetik a munkásokat, te nem állhatsz közéjük. Személyi bosszú nem indok arra, hogy azokat áruld el, akik közé tartozol.«" (Szántó 1986.110) Hogy mikor történt mindez, Szántó Judit nem mondja meg, emlékezése egy másik - korábbi fo- galmazású - helyén azonban, egy 1935-ös kávéházi sztorit elmesélve, szintén szól Rácz Kál­mánról, aki szerinte „nagytudású ember volt, szerette Attila verseit és látta Attila elesettsé- gét, a baloldal sem törődött vele eléggé. Kezdett Attilának beszélni társadalmi átalakulásról. Az ország veszendőben, háború előtt állunk, kellene valamit csinálni Magyarországon. Meg kellene teremteni Magyarországon a Nemzeti Kommunista Pártot. Nemzeti öntudatot kell a népekben felébreszteni. Azt akarta, hogy egy ilyen megalakítandó pártnak majd Attila le­gyen a titkára" (Szántó 1986. 89.). Hogy a két, Rácz Kálmán személye által egybekapcsolódó szöveghely ugyanarról a történetről szól-e, nem lehet pontosan eldönteni. Ha igen, s nem Rácz két különböző időpontú, hasonló jellegű akciójáról van szó, Szántó Judit időpontmeghatározása bizonyosan téves; A nemzeti szocializmus semmiképpen nem szület­hetett 1935-ben. S Szántó Judit fogalomhasználata - „nemzeti kommunizmus" - sem föltét­lenül autentikus; fölkészültsége, intellektuális képességei gyöngébbek voltak annál, hogy egy ilyen - meglehetősen bonyolult - jelenségkört tárgyszerű pontossággal értelmezhes­sen. Az emlékfoszlányok lényege s Rácz Kálmán „inspirativ" szerepe azonban minden bi­zonnyal hiteles; összhangban van A nemzeti szocializmus szövegével. A kéziratról - még megjelenése előtt, s így megkötött kézzel - közöltem egy cikket (Len­gyel 1996, vö. még: Lengyel 1998), amelyben - a szöveg elsődleges értelmezésén túl - meg­kíséreltem a datálást. A költő életútjának alakulását, valamint a szöveg sajátosságait egymásra vetítve, összevetve úgy véltem, A nemzeti szocializmus 1933 nyarán vagy őszén 96

Next

/
Thumbnails
Contents