Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 12. szám - Végel László: Naplójegyzetek, 2001

(Minoritizmus) „Az értelmiségi metaforikus értelemben vett száműzöttsége nem más, mint nyughatatlanság, mozgékonyság, önmagunk és mások eszméinek folytonos megkérdőjelezése." írta korunk nagyhatású gondolkodója, Edward Said. Az Orientalizmus című, magyar nyelvre is lefordított művének olvasata nyomán bizonyára újra lehet gondolni azokat a kulcsszavakat, amelyeket immár nem verhetnek ki belőlünk: idegenség, szám- űzöttség, marginalitás, periféria, peremvidék! Újragondolni Európát, a minoritizmus szemszögéből!

(Egy laza csuklómozdulat) Olvasom, hogy Romano Prodi, az Európai Uniót irányító bizottság elnöke „laza csuklómozdulattal" borította fel a magyarországi kormányzati kártyavárat. Mindenek előtt a médiakuratóriumok ügyében akadt néhány elmarasztaló szava. Nem rejtette véka alá, hogy a magyar EU-csatlakozás egyik próbakövéről van szó. Ami azt jelenti, hogy nekünk, kisebbségi magyaroknak, esetleg később kell beállni a sorba a schengeni vízumért. Keserű vigasz! Még az sem vigasztal bennünket, hogy Prodi időnként szeret elhamarkodott ítéleteket hozni. Legutóbb azt állította, hogy Szerbia mintaszerű demokratikus állam, amely rövidesen csatlakozhat az EU-hoz is. Nem lenne rossz, persze, ha a schengeni vízum az ölünkbe hullana.

(Az Origó és a leg-ek) Az vajdasági sajtómunkásuk figyelmét ezúttal elkerülte a számukra oly fajsúlyos Origó nevű budapesti honlap újabb eget verő akciója. A nevezetes honlap a legszebb női testrészeket választotta meg. Jennifer Lopez, a világ jelenlegi ügyeletes szépsége vitte el a pálmát a legszebb fenék és legjobb láb kategóriákban. Claudia Schiffer szája és teste, Heidi Klum lába, Éva Hercigova arca számított tökéletesnek az Origó olvasói szerint. A szerkesztőség sajnálattal állapítja meg, hogy a nevezetes listán alig szerepel magyar száj, test, fog, fenék és láb. A vajdasági magyarok meg éppen szóba sem kerülhettek. Hiába, csak a magyarság-teljesítményben vagyunk felülmúlhatatlanok az Origón! Csak azon az úton kerülhettünk be a legek közé.

(Közéletünkről) Barátaim szétszéledtek vagy pedig elvonultak a világtól, én pedig kiestem a társasági életből. Némi távolságtartással szemlélem a teljes közéleti a zűrzavart, s cseppet sem lepődök meg azon, hogy többé-kevésbé senkiről sem hallok egy jó szót. Az elmúlt tíz év mindenkit megviselt, mindenkiben mély sebeket hagyott. A káosz megfelel a hamis prófétáknak, akik sokat ígértek és gomba módra elszaporodtak. A zűrzavaros időkben rendszerint nagyon nehéz elválasztani a jót a rossztól, az értékeset az értéktelentől, az igazat a hamistól. Időközönként kétségbeesve tapasztalom, hogy lassacskán nem tudom hova helyezni a közélet szereplőit. Főleg a kisebbségi közéletben tapasztalom ezt, hiszen majdnem teljesen szétesett. Immár arra sincs lehetőség, hogy barátait szabadon válassza meg az ember, legtöbbször oda kényszerül, ahol nem kíván lenni. Az igazat megvallva, mindenki félig-meddig magányos lett. Mindannyian valamiféle traumában élünk, még az egyszerű ember is, aki egy szép napon gyanakodni kezdett a szomszédjában vagy a rokonában. Úrrá lett rajtunk a kölcsönös bizalmatlanság. Alkalomadtán attól tartok, hogy az egyik kisebbségi a másik farkasa lesz. A gyógyulás útja minden bizonnyal kínos lesz, ha valaha is sor kerül rá. Kezdetnek okvetlenül jó útmutatásul szolgál Pascal gondolata, mely szerint csak kétféle ember van: az igazak, akik bűnösnek, s a többi, a bűnösök, akik igaznak hiszik magukat.

(Titkok, gyűrűk, füvek) Vagy negyven évvel ezelőtt Szent Ágostont olvastam, azzal a reménnyel, hogy kiderítem a titkot, amelynek köszönve megváltoztatom az életemet. Az Egy makró emlékiratai című regényem ennek a vágynak a jegyében íródott. Húsz évvel később Szent Eckhart műveiben ugyanerre kerestem választ. Újra kellett kezdenem a kere86