Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 12. szám - Végel László: Naplójegyzetek, 2001

beszélni? Milyen nyelven? Aztán részletesen beszámolt arról, hogy vasárnap gyónni volt. Gyertyát gyújtott a nagyapa sírján. Előzőleg kimeszelte a házat. Jolán nénit, a szomszéd- asszonyt, Debrecenbe csalogatják a gyerekei. Nemcsak úgy, vendégségbe, hanem véglegesen. Ennek ő nem örülne, mert akkor nem marad egyetlenegy ismerőse sem az utcában. Csupa idegen él már ott. A virágoskert azonban ugyanolyan szép, mint tizenöt évvel ezelőtt. A kert is zöldellik már. A napokban hívni fogja a kályhást, mert ősszel nem lehet nála kivárni a sort.

(Az írás és a hazugság) Ha megvakulnék, akkor szebbek és kerekebbek lennének a mondataim, jegyzem fel magamnak egy antik szerző kulcsmondatát. Megborzadok attól, hogy milyen pontosan tudta, hol kezdődik az írói hazugság.

(Apakomplexus) Még pár évvel ezelőtt is lelkes tömegek üdvözölték Milosevicet. Milliók ünnepelték. A tankok virágesőben vonulnak a horvátországi harcterekre. Vukovár! Minden elkerülhetetlennek tűnt. A patrióták hűségesen szolgálták a diktátort. Általános bódulat vett erőt. Álkatonai alakulatok. Szarajevó és Srebrenica. Hazugság és erőszak. Népirtás. Tömegsírok. Az újgazdagok pöffeszkedtek. Az éhezők verték a mellüket. Ma, mielőtt megvirradt volna, letartóztatták a volt elnököt, és a belgrádi körzeti börtönbe szállították. Egész éjszaka kérlelték, jelentkezzen önként a vizsgálóbírónál. Ugyanis erős magántestőr- ség őrizte, azt mondják, el kellett kerülni a vérontást. Ebben van némi igazság. Azt viszont nem kérdezi senki, hogy szervezhette meg személyes gárdáját a főváros szívében. Miért kellett ezt elnézni? Hiszen testőrség őrizte azt a rezidenciát, ahol megszervezték a személyes gárdát. Úgy látszik, valakiknek mégis apakomplexusa volt. Nehezen szakítanak vele, még akkor is, ha gyűlölték. Álmatlanul indulok Temerinbe. Rendbe kell hozni a kertet, biztatom magam. Bekapcsolom a fűnyírót. Ragyog a nap. Végre élvezhetem munkám gyümölcsét.

Április

(Félreértés) Továbbra is hűvösek az esték, de kiülök a teraszra, egy pokrócot terítek magamra, és Ernest Hemingway Öreg halász és a tengerét lapozgatom. Úgy olvasom, mint egy mesét. És valóban, ez a legszebb mese a kitartásról, amit valaha is olvastam. Csakhogy ebben a mesében, döbbenek rá, a kitartás valójában a reménytelenség cinkostársa. Vagy talán a bűntársa? Úgy bizony, hiszen Hemingway minden tétovázás nélkül közli velünk, hogy hőse „végérvényesen és jóvátehetetlenül vereséget szenvedett". Talán ezért is fejeződik be oly keserűen a regény. Megérkeznek a turisták, és az egyik bámészkodó hölgy elszólta magát: eddig nem tudta, hogy a cápáknak ilyen szép, mutatós formájú farkuk van. Annak a halnak a csontvázáról beszélt, amelynek húsát lemarták a cápák, de az öreg Santiago mégis kihúzta a partra. Csak ez történt a hosszú úton, minden más magyarázat félreértésen alapul.

(Új oltalom) Nem vagyok szélsőséges Vajdaság-hívő, de a nacionalisták azok közé kényszerítenek, akiknek a véleményét még ma sem tudom minden vonatkozásban osztani. A nacionalizmus megújult: a legravaszabb szocialisták és radikálisok villámgyorsan egy másik párt oltalma alá helyezték magukat.

(Vagy-vagy) Szerbiának választania kell az európai felzárkózás vagy a perifériára szorulás között. Nincs harmadik út! Nem apró tyúkperekről, nem a nemzeti büszkeségről van szó, hanem arról, hogy a haladás vagy provincializmus mellé áll-e az ország. Mikor fog rá84