Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 12. szám - Végel László: Naplójegyzetek, 2001

(Belépőjegy) A Yu-info tévécsatorna diadalmasan sugározza Dubrovnik bombázásának képsorait. Végre hiteles képeket látunk a háborúról a hazai csatornákon is. Katarzis. Szembenézés a múlttal! De nem oda Buda! A bemondó kifejti, hogy a montenegrói vezetők, Milosevic egykori csatlósai, a szakadár Djukanovict a hágai bíróságnak kívánják átengedni. Természetesen a Yu-info szerint Szerbiában nincsenek háborús bűnösök, hiszen hogy is lehetne valaki háborús bűnös, ha nem szakadár. Úgy látszik, a szakadárság lesz a belépőjegy a háborús bűnösök klubjába.

(Egyféle tartózkodás) Az egyik barátomat váratlan betegség kényszeríttette ágyba. Úgy hallottam, nem is olyan enyhe lefolyású. Most már ezt is számon tartom. Néha megesik, hogy egyszerre több barátom betegségéről hallok. Ilyenkor arra gondolok, hogy milyen jót beszélgettünk legutóbb Grassról és Musilról! Vagy egy új könyvről. Csak éppen a betegségről nem szóltunk. Telefonáljak? Ne, mégse. Maradjon így. Ne beszéljünk az életről, legföljebb egy könyvről. így vagyunk a valósággal is. Szemérmesen egy könyv fölé hajolunk.

(Közélet) Munkába indulok. Az ajtó előtt sokáig nézem cipőm orrát. Le kellett volna írnom még vagy hat-hét mondatot. Esetleg többet. Nem sikerült. Ez azt jelenti, hogy egész nap védtelen leszek, mert nem építettem magam köré gátat a közélettel szemben.

(DedikAció) Senki se sajnáljon! Minden kudarcom hasznos volt - mondta egy vidéki tanár nyugdíjaztatása alkalmából. Szégyenérzet kapott el, miután arra kért, hogy új könyvemet dedikáljam neki.

(Játék) Az üzletben egy nő táskát választ. Úgy huszonöt éves lehet. Minden esetre kevesebb, mint harminc. Vállára veszi az egyik táskát, majd a másikat. A tükör elé áll. Elmosolyodik, senki sem veszi észre, talán csak én. Aztán visszatér a pulthoz. Újabb táskát kér. Újra a tükör előtt hajlong. A táskára veti a tekintetét, majd karcsú lábszárára. Visszatér a pulthoz, s mindhárom táskát egymás mellé helyezi, gondosan szemúgyre veszi őket. Az egyikkel újra a tükör elé nézegeti magát. A táska már nem fontos, csak a játék. Egészen biztos vagyok benne, mert egy pillanatban szomorúan leszegte a fejét és kisompolygott az üzletből. Bizonyára lelkiismeret-furdalással gondolt a játékra. A játék végén kezdődik az igazi művészet!

(A zsémbelődőkről) Horogkeresztek bukkantak fel a vajdasági kisvárosokban. Kisebbségellenes jelszavak. Esztelen falfirkák. Az új hatalom politikusai azt bizonygatják, hogy hatalmas akadályok gyülemlettek fel a demokrácia előtt, továbbá a régi rend embereinek alattomos fondorlatairól van szó. Meg aztán itt van Dél-Szerbia is, sopánkodnak. Meg Koszovó, zsémbelődnek. Meg Montenegró. Miféle,szemfényvesztés! Csak egyetlen tettest kellene fülön csípni, csak egyet, legalább. Csodával határos módon sehogy sem nem sikerül. A kormánytagok tehát csak zsémbelődnek. Közleményt adnak ki: tudatják velünk, hogy ők bezzeg erélyesen tiltakoztak. Ilyenek a mai Pilátusok.

(Helené, a görög nő) Euripidésznek volt bátorsága kimondani, hogy a görögök Trója falai alatt csupán árnyképért harcoltak. Az igazi Helené már nem volt ott, a balszerencse idegen földre sodorta, hol egy barbár férfi frigyre akarta kényszeríteni. S Euripidésznek, mert volt bátorsága saját nemzete szemébe mondani, hogy tévedett, ködképért harcolt, joga volt tehát Helené becsületét is tisztázni: az a nő a közvélekedéssel ellentétben - barbár ágyába nem feküdt be. Ravasz csellel mentette meg férjét, Meneláoszt. Egyszerű történet, mint minden ógörög drámáé. Csakhogy sok ember azért nem érti, mert túlságosan egyszerű.

77