Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 12. szám - Végel László: Naplójegyzetek, 2001

így beszél a derék rendőr. A Vezér lelke is tiszta. „Miért kellene bocsánatot kérnem?", csodálkozott Augusto Pinochet. Csak a nemzetét akarta megmenteni, nehogy elsüllyedjen a bolsevik avagy a liberális fertőben.

(Talán eldőlt egy vita...) Zorko Koráé, a szerbiai kormány kultúrával és a társadalmi tevékenységekkel megbízott alelnöke végre bejelentette, hogy a kormány a Szerbiai Rádió és Televízió igazgatóbizottságába 17 párton kívüli, köztiszteletben álló személyt javasol majd, az ott dolgozók pedig 3 személyt javasolhatnak ugyanabba a testületbe. Pártpolitikusok tehát nem kapnak helyet, ígérte Koráé. Csak emlékeztetni kívánunk ezzel, hogy milyen kínos vita előzte meg ezt a döntést, amely a Szerbiai Demokratikus Ellenzék választási ígéreteit tartalmazza. Voltak pártok, amelyek valóságos indiántáncot jártak a sajtó körül, mondván, hogy csak a megérdemelt jussukat követelik. Sajnos ebbe a rituáléba a vajdasági magyar pártpolitikusok, pártújságírók egy része is bekapcsolódott.

(A köznyelv brutalizálásáról) Elképedve olvastam a Kapu című anyaországi folyóirat februári számát, amely közhírré teszi, hogy Kasza József szabadkai polgármester, a VMSZ elnöke a NATO támadások idején 2eljko Raznjatovié Árkán nevű háborús bűnössel tartott fenn szoros kapcsolatot. Teszi ezt minden hiteles bizonyíték nélkül, miközben a támadott fél nevét is csak így írja le: Josif Kasa. Egy másik VMSZ-politikus nevét pedig így közli: Stevan Ispanovics. Fel kell emelnünk a szavunkat a köznyelv ilyen nagyfokú brutalizálása ellen, bárhol forduljon elő. Ez nemcsak sértő, hanem alapvető támadás az emberi méltóság ellen. Viszont akkor is fel kell emelnünk a szavunkat, ha ilyesmi köztünk történik meg, mint ahogy a közszolgálati hetilap, a Hét Nap esetében előfordult. Abban az újságban harminc, a sajtószabadság érdekében szót emelő vajdasági magyar értelmiségit éppen Kaszáék betegnek nyilvánítottak és gyógykezeltetésre utaltak. így beszél a közszolgálati újság azokról az adófizető polgárokról, akiknek az adójából él.

(Valódi disznóság) A pszeudovalóságon fölháborodunk. A valódi disznóság nem érdekel senkit, írja Tamás Gáspár Miklós a Magyar Hírlapban. Újvidékről úgy látom, hogy immár a pszeudovalóságon sem háborodunk fel, mivelhogy szíves-örömest gyártjuk. Akkor is, ha borzalmas! Csak azért, hogy a valóságról ne kelljen beszélni.

(Végre'.) Közép-Európai filmfesztivál Szabadkán? Miért ne? Vagy mondjam így: végre! Közép-Európa igenis az Európához való felzárkózás egyik fontos állomása, ezt tudomásul vehetnék azok is, akik nem látnak tovább Belgrádnál.

(A Bogyónék) Bogyóné, Nestroy feledhetetlen népszínművének, a Szabadság Mucsán című énekes bohózatnak egyik szereplője mondta ki a széplelkek elcsépelt szólamát: „A politikáért nem mozdítanám meg a kisujjaipat se, de bezzeg a szabadságért." Nagyokat bólogatott erre Veréb, a helyi poéta: „A szabadság ellen nekem, a poétának sincs ellenvetésem, tágas mezővel szolgál a költőknek a pegazusuk futtatásához." Szóval, ismerős gondolatok bugyognak a tájban: Bogyóné beköltözött Bácskába is. Az ilyesféle szólamokat a legszörnyűbb azok szájából hallani, akik évtizedeken át könyökvédős filiszterek voltak, nem érdekelte őket a politika, de miután többé nem kockázatos a szabadságról beszélni, azonnal rettenthetetlen hősökké váltak és futtatni kezdték a pegazusukat. Módjával, megfontoltan, persze. Óvatos duhajként. Önelégülten nyergelik meg a pegazust, sétalovaglásra indulnak a szabadság nagy és széles mezején, s természetesen, most sem érdekli őket a politika, nehogy magukra haragítsák a politikusokat. Ostorukkal időnként azok felé suhintanak, akik felé előzőleg is suhintani lehetett.

74