Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 12. szám - Végel László: Naplójegyzetek, 2001

(A függetlenek megszólalnak) Egy független horvát értelmiségi, Boris Buden, Tudjman következetes kritikusa, így határozta meg a szerbiai változásokat: „Miközben a szerbek azt hiszik, hogy a demokrácia a NATO bombázások dacára is győzött, a Nyugat azzal kérkedik, hogy a demokrácia a bombázások következményeképpen kerekedett felül. Az igazság mégis az, hogy nem győzött a demokrácia." (Rec, Belgrad, 2000. december) Ezt hitelesíti az egyik legélesebb tollú belgrádi független újságíró, Teofil Pancic is, aki az elmúlt évtizedben nem lapult meg a szocialistákkal való koalícióban, mint annyi új „SZDE-tagtárs". Kerek perec „új osztályról" beszél a Szerbiai Demokratikus Ellenzék hatalmi nomenklatúrája kapcsán. Nem lesz belőle sem nagykövet, sem miniszteri tanácsadó.

(Rend a lelke mindennek) Bródy András, közgaszdász, ironikusan kérdez rá a nosztalgiá- zókra. Hol vannak azok a régi szép idők, amikor fél disznóért párttitkárt lehetett venni? Bizony felszöktek az árak! Ide süss, Pista, kapitalizmus lesz a Balkánon is, mondta az egyik árus a másiknak a szabadkai bolhapiacon. Szükség van ellenőrizhető áron megvásárolható, annak rendje módja szerint korrumpálható államapparátusra, folytatja Bródy. Tudja ezt a szabadkai árus is. Tanuljunk tőle, nehogy kijátszanak bennünket a patetikus szónokok, akik sokat beszélnek a nemzetről és gyorsan megtömik a zsebüket.

(A mártír) Goran Svilanovic külügyminiszter stábja szerint amennyiben Milosevic Hágába kerül, nemzet hős és mártír lesz belőle. Azt akarja mondani ezzel Svilanovic, hogy még mindig a nacionalizmus határozza meg a szerbiai társadalmat? Ha így van, akkor miért nem néz éppen ezzel szembe? Aleksa Djilas, az ismert politológus más megfontolásból utasítaná vissza a hágai kérelmet. Ha netán kiszolgáltatják a volt elnököt, bizonygatja, akkor a szerbeket gyilkos nemzetként fogják emlegetni.

(Kis/ebbségi) magyar kapitalizmus) „A papiak körül nem illik koldulni", mondja a helyi kisebbségi pártelnökségi tag annak a napszámosnak, akit a kisebbségi pártelnök egy héttel előbb csapott el a munkahelyéről. Az illető azért kezdett kéregetni, mert a helyi ügyvéd háromszáz német márka tiszteletdíj ellenében volt hajlandó pert indítani a pártelnök ellen, aki nem jelentette be munkását a nyugdíjalapnál. Napjainkban természetesen ilyesmi nem fordulhat elő, ugyanis nem akadnak ilyen bátor ügyvédek. Az egyedüli hasonlóság a jelennel kizárólag csak abban mutatható ki, hogy a távoli jövőben is márkában számolnak. Tehát nincs olyan nagyon távol a jövő!

(Bontori) Kövér László elismerte, hogy a MIÉP értékrendje rokonítható a kormányéval, hiszen erősebb ellenzéke az MSZP-nek és az SZDSZ-nek, mint a kormánynak, de a különbségek sem lényegtelenek, ezért belátható időn belül a Fidesz és a MIÉP együttműködése nem képzelhető el. Annál is inkább, mert a MIÉP-pel való együttműködés az Európai Unió szempontjából a szalonképtelenség határvonalát jelentené. Kövér kijelentése bizonyára kiábrándítja a lelkes helyi csurkistákat, akik úgy vélik, hogy MIÉP-es szótárral Európába menetelnek. Miféle illúziórombolás? A várva várt dicséret helyett Kövér bontonból vizsgáztatná őket.

(Bocsánatot kérni? Miért?) Osvaldo Romo, Pinochet politikai rendőrségének ügynöke bejelentette, hogy tiszta a lelkiismerete, ő csak a kötelességét teljesítette. „Igen, kínoztam a foglyokat", ismerte el, s a részletekkel sem maradt adós: „Az áramütést a következőképp alkalmazzuk: az elektródákat a mellre, a mellbimbóra, a hüvelybe helyezzük, majd jöhet az áram." Amikor már nem volt hely a holttestek számára, akkor a tengerbe a halaknak vetették őket. „Mindent megint ugyanúgy tennék, ahogy tettem, csak még rátennék egy lapáttal", kérkedett Romo úr az olasz közszolgálati tévé hármas csatornájának híradójában.

73