Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 12. szám - Fekete J. József: Konyak és Duna
A Testvérem, ]oáb című regényével első díjat nyert a Forum regénypályázatán 1968-ban, egy évre rá megnyerte az ifjúsági regénypályázat első díját is az Engem nem úgy hívnak című munkájával. Díjai közül néhány: Híd Irodalmi Díj 1973-ban, Déry Tibor-díj 1987-ben, József Attila-díj 1988-ban, Márai Sándor-díj 1989-ben. Első regényeként a Kétéltűek a barlangban című munkáját tartjuk számon, amely azonnal felmutatta Gion írói kvalitásait, amelyek a pályadíjas regényben nyertek markáns, összetéveszthetetlen jegyeket. Az Ezen az oldalon (1971) novellafüzér pedig lekerekítette az íróvá avatás folyamatát - a gioni stílus fogalommá vált. Kevesen tudnak úgy mesélni, hogy ne a mesét figyeljük a mondatokban, hanem a cselekvést, a történést érezzük, lássuk belül, és hogy a megjelenő alakok gazdag galériájában mindegyik varázslatos plasztikusságában lépjen elő a mondatok mögül. S noha a társadalom peremére szorult egyének lesznek a mozgatói az eseményeknek, a történetek az emberi humánum nagyságáról szólnak. Kicsit valahogy úgy, miként az Rejtő Jenőnek sikerült legjobb regényeiben. Mert Giont, különösen az utóbbi esztendőkben igencsak vonzza a kalandos meseszövés, amely fordulatosságában, tempójában még élvezetesebbé teszi ezt a prózát. Pergő dialógusok, szellemes hét- köznapiság, és az egészen átsütő könnyedség alakítja Gion történeteinek vonzerejét. Közkedveltek ifjúsági regényei, mellettük fontos a regénytetralógiája (Virágos katona; Rózsaméz; Ez a nap a miénk; 1973 - 1997, és a kecskeméti Forrásban közölt Aranyat talált). Szülőhelyéhez, Szenttamáshoz kötődő prózájában a hősök életgazdag galériája nyílik meg. Bori Imre írta irodalomtörténetében, hogy „Gion művészi képzeletének a térszemlélet a fő jellemzője: térben képzeli el regényeit, amikor a faluszéli Kálvária-domb körül húzott körben mozgatja hőseit, s ennek sugara alig nagyobb, mint amennyit a dombról, ahol a három keresztfa áll a megfeszített Krisztussal és a két latorral... be tud fogni". Talán ez a térbeli szerkesztésmód felismerése hozta, hogy egyre gyakrabban ír filmforgatókönyvet. Gion egyik legtehetségesebb és mindenképpen legnépszerűbb írónk. Etalonjává vált a délvidéki magyar prózának. Magyarországon szinte azonosítják is az itteni irodalommal, és talán nem ok nélkül kérdezik, hogy maguk ott, a Vajdaságban miért nem foglalkoznak Gionnal. Ha így lenne, talán az a legszebb engesztelés, hogy az idén, az író hatvanadik születésnapján felújították és felszentelték Szenttamáson a kálváriát. Amelynek hírét igazából Gion regényei vitték el a nagyvilágba. Szóval (és főleg kitartó tevékenységgel) Gionnal jókat lehetett konyakozni. Meg sörözni. S ülni mellette, hallgatni. Hallgatni a történeteket, amelyek olyan széles mederben áradtak, mint a Duna az egykori Kabdebó-sziget, Veránka partjainál. Mától csak tizenkilenc könyvének valamelyikét simogathatom, s várom utolsó regényének megjelenését, amelynek lesz egy gyűlöletes jelzője: posztumusz. Zombor, 2002. augusztus 28. 41
