Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 12. szám - Gion Nándor: „Eljutottunk oda, ahonnan elindultunk"

göttiik, mintha jajkiáltást isjiallottam volna. És ekkor már Bozóki Sándor és a pincér is krákogott és köhögött. Nekem könnybe lábadtak a szemeim, kegyetlenül szúrós bűzt éreztem. Ósszeszorult a torkom. Levegőért kapkodva siettünk vissza a lucskos fülkébe. Vagy öt percig szólni sem tudtunk, csak bámultunk. Aztán cigarettára gyújtottunk, és még mindig nem értettük, hogy mi történt. Akkor belépett egy elegáns öltözetű férfi, olyan harmincéves forma lehetett. Diplomatatáskát tartott a kezében, udvariasan köszönt, leült, ártatlan kék szemeivel megnézett bennünket, kinyitotta a táskát, és nyakkendőket helyezett maga mellé az ülésre. Bocsánatkérően magyarázkodott. Sajnálom, hogy magukat is megköhögtettem, kénytelen voltam egy kis féregirtó gázt fújni azokra a tetűkre, hogy ne molesztálják az ügyfeleimet. Bozóki Sándor kiválasztott magának egy égővörös nyakkendőt, és átadott egy vaskor fehér borítékot és azt a fényképet, ahol három ember áll a szőlőben. Az elegáns idegen a táskájába tette a borítékot, a fényképet hosszasan nézegette. O az, mutatott Bozóki Sándor a fényképre. Név és cím a hátlapon. Leonyid megfordította a fényképet, rosszallóan csóválta a fejét. Mioták. Kedves nép. Baleset legyen? Nem, mondta élesen Bozóki Sándor. Kés vagy pisztoly? Mindegy. A fényképet tedd a feje mellé. Majd megüzenem, hogy az elvégzett munka után a másik borítékot hol és mikor várom, mondta az elegáns öltözetű férfi, aztán fölállt, udvariasan elköszönt, kiment a fülkéből. A kiteregetett nyakkendőket nem vitte magával. Bozóki Sándor kissé szomorúan, de mégis elégedetten dőlt hátra. A nyakkendőket elosztjuk, mondta. Bármikor szükségünk lehet rájuk, és most már kereshetünk egy valamivel tisztább fülkét. Még rengeteg szép nyári fényképet szeretnék megmutatni.

Erre is ráharaptak a filmesek. Előzőleg az én egyik regényemből írattak velem egy filmforgatókönyvet. A királyi televízió. Megírtam, maga a regény és a forgatókönyv is arról az időszakról szól, de még Jugoszláviában, amikor a polgárháború kezdődik. Megírtam ezt a forgatókönyvet, nekem ki is fizették, és ahogy az lenni szokott az utóbbi időkben, pénz az tovább nem volt, hogy filmet csináljanak. Elfeküdt és porosodott. De ezt a novellát fölfedezték, s azt mondták, hogy lehetek én ilyen marha, miért nem ebből írtam filmet. Végül megegyeztünk, hogy engem kifizetnek, ha hozzáragasztom a forgatókönyvhöz. Hozzá is ragasztottam, ezt is kifizették, megint nem történt semmi. A királyi televízió kiadta valami magánproducernek ezt a filmet, akik megpróbálták a jugoszláv felet is bevonni, hogy csináljuk közösen. De egyiknek sincs pénze. Azonkívül, amikor azok meghallották, hogy én írtam, eleve elkezdtek tiltakozni, hogy szó sem lehet róla. Gion gyanús. Mit ad Isten, a maszek producer végül megcsinálta a filmet. A szer- bek nélkül. A rendező orosz klasszikusokat rendezett a kádári érában, és menő fiú volt a tévében és igen sok színészt alkalmazott jó pénzért. Hálából - állítólag - ezek a színészek most eljöttek hitelbe játszani. Nem is rossz nevű színészek, ilyenek, hogy Andorai Péter, Gálfy László, Balkai Géza, Kubik Anna, a női főszereplő, szóval elég jók. Hogy visszatérjek a novellához, úgy látszik, hogy ez a bérgyilkos, ez a Leonyid, megragadta nemcsak az én fantáziámat, hanem a filmesek fantáziáját is, mert tegnapelőtt már jöttek hozzám, hogy írjam meg a folytatást is, de ez a Leonyid benne kell hogy legyen.

Nemcsak ezt a fickót dobtam bele már néhány novellámba, hanem kínai maffiózókat is, és néha tényleg elgondolkozom, az ötlet az magától adódik. Nagyjából ez lett volna a bemutatkozásom, ennek a bemutatkozásnak a hivatalos része.

14