Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 12. szám - Gion Nándor: „Eljutottunk oda, ahonnan elindultunk"

sem szólt a „Hideg napok"-at követően a magyarok kiirtásáról a Délvidéken. Én becsempésztem ebbe a regénybe egy-két ilyen mondatot, hogy: amikor a magyar csapatok bejöttek Bácskába, nem tudom pontosan idézni, de valahogy így fogalmaztam, hogy igen sok szerbet megöltek, és azután, amikor bejöttek a partizánok, rengeteg magyart kiirtottak. Szóval ilyenfajta megfogalmazás volt ebben az egész regényben, de ez egy kocsmai beszélgetésben volt elrejtve. A regény megkapta az első díjat, azt sem tudták, hogy ki írta, mert jeligés volt. Megkapta az első díjat, és amíg én ezt megírtam 1968 végén, a jugoszláv politika fordult egyet, és már írem ítélte el a Varsói Szerződés beavatkozását Csehszlovákiában. Az én regényemben meg ott volt kéziratban. Az első kocsimat akkor tudtam megvenni. Ez a Testvérem, Joáb című könyv volt. Én is, mint mindenki, éreztem, hogy baj van, amiért elítélőleg szólok a Szovjetunióról, a Varsói Szerződésről ebben a regényben, bár nem ez volt a fő téma. Ez túlságosan nem bosszantotta volna a jugoszláv hatalmi réteget, hanem ez, amit én elrejtettem, ez a másik, hogy elég sok szerbet megöltek és rengeteg magyart megöltek. Igen ám, de erről beszélni nem volt szabad.

Ha most erről kezdenek beszélni, abban a pillanatban valamiféle tényként ez fölmerül, és akkor lesznek érvek és ellenérvek esetleg, s egyáltalán, ez téma lesz. Akkor belekötöttek, hogy mivel én ártok a nemzetközi kapcsolatoknak, ezt a könyvet talán nem is kellene kiadni. Közben állandóan emerről volt szó. Hosszú huzavona után fapofával megvédtem magam, hogy ez regény és irodalom, ez nem napi politika, a regény hősei beszélgetnek és kiszalad a szájukon ez meg az. Végül megjelent a regény, de sikerült elérnem, nagy balek módjára, hogy fölfigyeltek Magyarországon, hogy ekörül baj van. Mivel a szovjeteket gyalázta ez a fickó, nem engedték be a regényt. Itt Magyarországon feketelistára kerültem, Jugoszláviában pedig abszolút gyanús íróként kezdtek számon tartani, azzal együtt, hogy ez egy olyan tisztességes, rendes újságíró, filmkritikákat is ír meg mindent csinál, de íróként gyanús, és erre nagyon figyeljünk oda. Főleg azért gyanús, mert ki tud bújni. Megvádoljuk konkrét dolgokkal, és ki tudja magyarázni magát. Duplán gyanús, egy sunyi alak. Akkor még megírtam következő könyvemet is, aminek az volt a címe, hogy Ezen az oldalon. Egy utcáról szól a könyv, és az ebben az utcában lakók, az őslakók, akiket lehet az ott született őshonos magyaroknak is tekinteni, nem szeretik az idegeneket és a kívülállókat. Másba nemigen lehetett ennél a könyvnél sem belekapaszkodni, csak inkább a címe zavarta azokat, akik politikusán gondolkoztak, mert voltak benne szerelmi történetek, satöbbi. Ez valójában egy novellafüzér. Ebbe is sikerült besuvasztanom egy novellát, ahol kimondattam azt, hogy micsoda atrocitások voltak a nagy felszabadítás után, a kommunista felszabadítás után. Kissé virágnyelven van mondva, de ez 1971-ben íródott:

Régi megesett történet az öreg Madzsgájról, aki utálta a kutyákat

Kopott egyenruhában és szakadt bakancsban érkezett haza, de századosi egyenruhát viselt, és mindjárt látta, hogy félnek tőle. Megpróbáltak kedvesek lenni hozzá, de O mindjárt látta, hogy nem tetszik nekik, hogy ilyen hamar hazaérkezett. De neki sem tetszett sok minden, amit látott, és határozottan az volt az érzése, hogy későn érkezett. B., aki géppisz6