Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 11. szám - Vekerdi László: „Semmi sem oly közös, mint jövőnk"

nyolcadik, tárgyilagosan és szakszerűen sorolva az agrár-kizsákmányolás elképesztő adatait, hogy aztán a következő fejezet bemutassa a „mi közöm hozzá" felsőbbrendűségével grasszáló zsarnokság-eldurvította cselédek érthetetlen esetenkénti kegyetlenségeit. Az az ember érzése, hogy az Eg\/ mondat a zsarnokságról forrásvidékén jár, éppenséggel a Vízügyi Hivatal-metafora értelmében. Hosszabban kell itt idézni Domokos Mátyás ,,»A költő és a Vízügyi Hivatal« metaforájának negyedszázados jubileumán" megjelent tanulmányból:

„Az írói illetékességet minden eszközzel kordába szorítani igyekvő hatalom propagandája a szakembereket azzal próbálta megdolgozni, egyébként nem sikertelenül, hogy az író olyasmibe üti bele a tollát, ami a modern társadalmi munkamegosztás következtében az alkalmazott tudományok embereinek a dolga. De mélyen hallgatott arról, hogy amikor az irodalom olyan kérdésekkel gyötri magát, hogy »hol a vízügyi hivatal? az egészségügyi miniszter? a földművelésügyi?« - nem bársonyszékekre tör, hanem a társadalommal szembeni s olykor a nemzet létérdekeit sértő-sebző kötelességszegésekre figyelmeztet, amelyekről a politika nem akar, mert nem tud elszámolni (egy olyan országban, amelynek hivatalos politikusai, országgyűlési képviselői gyakorlatukká tették, hogy társadalmi, politikai és jogi felelősségvállalás alól tájékozatlanságukra, hozzá nem értésükre és szakmai illetéktelenségükre való nyilvános hivatkozással térjenek ki - azokban a kérdésekben, amelyekről egyébként hatályos döntéseket hoznak, illetve szavaznak meg). „Mintha ez a skizofrén magatartás utólagos illusztrációja volna a következő, 1940-es évekbeli illyési naplójegyzetnek: Ez politika, ehhez te nem értesz -, mondja a politikus jóakaratú lenézéssel és utánozhatatlan önteltséggel, nekem, az írónak. Arra olyan büszke, hogy ő képes és hajlandó minden aljasságra?" (Naplójegyzelek, 1943.)

A Vízügyi Hivatal-metafora megvilágításában a „semmi közöd hozzá", a „mi közöm hozzá" és a „csak nekem van közöm hozzá" ravasz kombinálásából épül fel a közöny, a felsőbbrendűség, a kirekesztés, a kiközösítés, a kisajátítás politikája. A zsarnokság politikája. A negyvenes-ötvenes évek fordulóján felszakadó híres hosszú mondat egy egész elnyomott népért szólt, ezért is sikerülhetett később a hatalomnak oly könnyen 56-osra átdatálni. Ugyanazt fogalmazta meg, mint a Válasz indulása idején a Puszták népe a zsellérek, cselédek, az egész szegényparasztság nevében, de tágabb és absztrakt értelemben minden kirekesztett érdekében. Hogy aztán hosszú, nehéz évek múltán, egy elfridzsideresedő és kétértelmű zsarnokság delelőjén megjelenjen, megjelenhessen a mondat a Tiszták egyszerre konkrét és absztrakt, vagy mondjuk inkább a dráma történésének korához illőbben: „nominalia" és „univcrsnlia" frontálódó metaforarendszerében; újabb évek teltével pedig újrafogalmazódjék a Beatrice apródjainak megbékélni látszó ám valójában mindent újrakérdező emlékezésfolyamában; egy megfáradt (vagy csak elaggott?) zsarnokság végnapjainak kezdetekor. Megint Domokos Mátyást kell idézni:

„Illyés életművében minden bonyolultabb, mint amilyennek első pillanatában látszik. (...) Illyés Gyula szépprózája - amint ezt az egyes szám első személyű elbeszélő forma is jelzi - önéletrajzi fogantatású. Regényeinek, vagy ha tetszik: emlékiratainak elsőrendű közölnivalója mégsem csak a személyes élet. Az anyag, a közeg ugyanis - amelyben ennek az életnek utat, medret vájó erőfeszítéseit festői láttató erővel ábrázolja, s amelynek eseményeit költői képzelettel rekonstruálja, s gondolkodói intuícióval értelmezi - mindig a XX. század első felének tektonikus rengésektől terhes magyar társadalma és közép-kelet-európai történelme. A magánélet lázai korizgalmakat hordoznak: ezért közérdekű az illyési epika."

Domokos Mályásnál is sok minden bonyolultabb, mint amilyennek az első pillanatban látszik. Domokos Mátyás Illyés gondolatait mindig az éppen aktuális mával szem37