Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 11. szám - Lengyel András: A „korszerűtlen" Illyés

Tán azért nyelte le haragját régmúlt időben égi/ jobbágy vad ura előtt hogy még én se feledhessem.

Csattogott az ostor a jobbágy ajkát harapta, hogy az a jaj egykor fényes hanggal szálljon a magasba.

Nemet intek én is s kiáltok is e világra és kiáltva és biztatva nézek egy új pirkadásba.

Cselédházak népe, történelem mostohája, kerekedj föl a pusztából egy új nagy honfoglalásra.

Itt állok a földön amely neked ígértetett, nyögő fa vad vihar előtt hajladozok, integetek.

Repüljetek szavak, kiáltsatok ti emlékek, zúdulj föl nép, sustorogd szét, hogy a nevedben beszélek.

Az Új anthológia („fiatal költők 100 legszebb verse"), amelynek előszava a Három öreg ka- nonizálója lett, 1932-ben jelent meg a Nyugat kiadásában, Babits Mihály összeállításában és előszavával. Nemigen tudatosult még irodalomtörténet-írásunkban, de tény, ez az antológia - részben a kiválogatott versek révén, részben a nagytekintélyű előszó-író megnevező gesztusa révén - a kialakuló népi irodalom magaskultúrai befogadásának, egyben irodalmi kanonizációjának eszköze volt. Babits, egyebek közt, kimondta a befogadás, a megnevezés és a visszaigazolás szavait: „Amint ezeket a népi költőket olvasom, mély és primitív magyarság levegője csap meg; de ez a magyarság kifejezetten nem nemzeti, hanem népi (...). Elnyomott, szinte tudatalatti, proletár hagyományrétegek föltárása van itt folyamatban, emlékek kivájása, mint eltemetett kincseké a gyermekkorból s a társadalomnak abból az áldott gyermekkorából, amelynek népélet a neve, még mindig megvetett és künnrekedt tömegek lelki áramainak bekapcsolása a magyar irodalom nagy áramkörébe. Ez forradalom, mint ahogy új tömegek betörése és befogadása mindig forradalom, s mintahogy ennek az »új népiességnek« legigazabb képviselői valóságos forradalmárok, a Petőfi-féle típusból, hívő és szabad lelkek, a világítélet álmával szívükben, s apokaliptikus csillagokkal látóhatárukon. Ennek a forradalmiságnak öntudata kicsap soraikból; az ifjú költő népe reprezentánsának érzi magát, s a hivatottság teljes pátoszával szólal meg" (Előszó, 8-9.) Babits itt - a látszat ellenére - nem általában a népiekről beszélt, hanem elsősorban Illyésről s csak Illyés alapján a népiekről, ez az Előszó egésze ismeretében ma már nem kétséges. Idézett szavai után

28