Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 11. szám - Tandori Dezső: Függelék az „Illyés-versek"-hez (itt)
Tandori Dezső Függelék az „Illyés-versek"-hez (itt) Hogy senki - elsősorban a magam becses irodalmi, irodalmon túli személye - azt ne mondhassa, versekkel ütöttem el az órát, az időt mint lényeget(?), álljon itt pár igen prózai sor is. Ha emelkedettek, akkor sem lesznek fennköltek. Emelkedett hangvételeivel Illyés sem volt szinte soha fennkölt. Embereket szólított meg - a hazavonatozó társat, az írótársakat, „a nép fiait-leányait", idézhetőek ezek a helyei, tömeggel vannak, mindig jó minőségűek, olykor kiemelkedőek (saját verses életművéből, ám a XX. század magyar lírájában is van jeles, nemes pozíciójuk). Mi ez a megszólítósdi? Mi ez a költői szerepvállalás? Kell-e, hiteles-é, szerves? Hiteles és szerves. Ezt anyagvizsgálattal bizonyíthatnánk, helyette próbálkoztunk magunk is verseket írni („itt"). Ám ezen a nagyon józanul földközeli hajnali órán, mikor ezt gépelem, a „kell?" kérdése nyugtalanít. Ortega a tömegek lázadásáról írt, s nem „a dolgozó tömegeket", nem a népsokaságot stb. értette csak a mennyiségszón. Hanem az élet tömeg-anyagát, mintegy a „súlyosulót". (Illyés bűvkörébe ne kerüljünk, alibizve!) A tömegek, már csak úgy, ahogy tagolatlanságukban tehetik, jogaikat követelik. Lavinák, sáskarajok, tengerhabok, kiömlő olaj, fegyvermiriádok. De az emberek elsősorban. Kétségtelen tény - s ha hitellel mondhatja valaki, hadd mondja -, nem csupán kenyéren... És Ottlik ehhez, hitellel, azt tudja hozzátenni a nagy „Iskola..."-helyen: de uborkával is él az ember, és a Vámtérnél az uszályokból szállt a mindenféle jófajtaságok szaga, és este karbidlámpa égett, és az ég színe megsajdította a szívet... tehát szeretetből, összetartozásból is próbál élni az ember; ennek csak így lehet lennie. A nyomasztó „gyakorlati" körülmények közt is megőrzünk bizonyos eszményiségeket (eszmeiségeket): hivatás hegyek megmászása, technikai elemek finomítása, család, céltudatosság... mindegyiknek megvan a maga igaz és megvan a maga torz tartománya aztán. Illyés a „nemcsak kenyérrel..." egyik leginkább az összetartozás érzését hangsúlyozó költőalakja. Igen, az összefüggések belső költészeti rendszerét, melyet szegény „tömegek" nem annyira értenek (finom voltam, és Illyésnek is tudnia kellett, hogy szavalókörök, kulturális házak, mozgalmak nem vezethetik el a munkást, a földművest úgy eredendően az igazi esztétikai élvezéshez), az összefüggések ily rendszerét a megszólítás egyenes fonalára fűzte fel. Rabláncok ellenében. A tömegek és költőjük, ó, igen, mosolygunk ma az ilyenen. Illyés korában viszont ez még szent képzetként élhetett. József Attila sem tagadta meg. Szabó Lőrinc se! Kosztolányi se. (Megmentette volna, a Semmi felé haladva, úgy azért, ha van rá mód, a szegény j.-városiak lelkét pl.) (De úgy érezte, erre nincs remény.) 24
