Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 11. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT ILLYÉS GYULA - Illyés Gyula: Lent és fönt

hagyta az igék ragozását is. Nyelvtanában minden ige ni-re végződött. S mindezt erélyesen, főleg, ha ismételnie kellett valamit.

Akár holnap munkába állhatunk. - Van bányászruhánk? Nincs? Az sem akadály. Akad itt a háznál, kölcsönbe - mondta, fölmérve termetünket.

Közben bejött, aki az imént kiment, a forgács-fürtű. Becsukta maga mögött az ajtót, de megállt a küszöbön. Szélességben majdnem betöltötte az ajtókeretet, mert mellet düllesztett, kihúzta magát.

Óriás lett volna, ha a lába is együtt működik a többi taggal. Két keze így csaknem a térdéig leért. De mégsem majomszerben, mert hisz fiatal volt s fehér bőrű, kék szemű.

A gazda ráförmedt, a maga nemzetközi nyelvén:- Mondtam, nincs szoba! És nem is lesz.

Az aránytalan vállú felénk libbentette a kezét.- Nekik van, és mindenki másnak lehet, de neked sohasem.

Újabb haragos pillantás. Maga mögé nyújtott kézzel fordított a gombra járó kilincsen s hátrált ki a sötétbe.- Várj! - kiáltott Joyeux úr. - Reggel azért bezörgethetsz. Leviszed magaddal ezt a két fiút a galérie-ba. Addigra már én rendelkezem. Mehetsz, Ivan - mondta szelídebben. De épp oly határozottan kituszkolva a küszöbön ismét megrekedt fiatalembert.- Ezzel majd megértitek egymást, fordult aztán felénk.

Megjött az egyik Joyeux fiú is. Épp oly gyorsan változott át ő meg bányászból fölszolgáló pincérré. A húgával együtt mintegy négykezest játszva lerakták, megterítették a nagy asztalt. Vacsoravendégek szállingóztak, szótlanul ezek is. Sipkát, kabátot fogasra akasztva a helyüket tudó háziállatok cammogásával telepedtek az asztal más-más pontjaira s húzták maguk alá a széket.

Kapták maguk alá a teli tányér jól gőzölgő kenyérlevest. Mi meg mentünk föl a szobánkba.

*

Az 1916-os iszonyatosan véres, de ide s oda egyformán eredménytelen összecsapások után a francia hadvezetőség kozákokat vonultatott végig Páris dísz-su- gárútján. Hosszúpikás kozákokat, összeszorul tan menetelő cserkesz-zubbonyos gyalogosokat. Ebből is, abból is néhány ezredet; tengeren, hadihajón hozták őket, lelki erősítésül. A lövészárkokig katonazenekar és velük marsoló-ügető főtisztek kísérték őket. Ilyan fölkészülettel - csoda-várón - dobatván harcba, sokan estek fogságba. Csaknem mind Donyec-vidéki bányászok, ekkor derült ki. A németek rögtön fejtésre küldték őket; vetekedtek a legjobb német vájárokkal. A fegyver- szünet után vissza Franciaországba kaptak irányítást. S ígéretet, majd lehetőséget a hazatérésre, ha beállnak a szovjet ellen expediálandó hadakba.

A mi Ivánunkat nem Ivánnak hívták, hanem Oszipnak. A német kőszén-csáká- nyozók között ragadt rá annyi német szó, hogy megértse azok magyarázatát, milyen célra utaztatná most őt a felsőbb had-, azaz világvezetés.

Hogy vele egymást emberhez méltóan megértsük, ehhez ugyan a német tudásunk csak a mutogatás pótlásául volt elegendő, de nyelvünket mégis megoldotta.

10