Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 11. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT ILLYÉS GYULA - Illyés Gyula: Lent és fönt

- Idegenek vagytok ti is. Mutogatással, fejcsóválással fölébreszthettek bennük, ha úgy fordul, egy kis emberséget, munkástudatot.

Útitáskámba még Berlinben is benyomtam egy-két könyvet, korabeli verseket, a Bécsben szerzettek mellé. Hazulról csak azt a hártyapapírra nyomott, tenyérnyi Károli Bibliát hozatta el velem a kordivat, amelyet még Hidas hagyott rám pesti könyvei szétosztogatásakor. Most már én is úton. Utolsó lapjaira beírtam hol tintával, ha hozzájutottam, hol tintaceruzával a dátumot, hogy a magyar határ elhagyása után hova mikor érkeztem.

Auboué vasútállomásán 1921. január -én szálltunk ki, vállunkon ki-ki fűzből font útikosarával.*

*

A fölvevő irodában majdnem megfeledkeztünk a verduni lengyel utasításáról, hogy titkoljuk el a francia nyelvtudásunkat: azt a keveset is, amit franciául tudtunk. A vasúti jegypénztárak ablakához hasonló nyílásba elsőnek Imre dugta be félig a fejét. Húztam egyet a gallérján, a szerepelhetnék lendületében már a kezdő mondata olyan volt, hogy szalonban is elhangoztatott volna. Nous venons d'arriver... A kis ablak keretébe csak arca fért be, hajkoszorúja nem. Az idegen útlevél eloszlatta a kedvetlen tisztviselő gyanúját; gépiesen rántotta maga elé útlevelünket, rögtön a vízumot nézte, átugorva a foglalkozás rovatát. Kitöltötte a sárga kartonlapot: belépő a bánya területére. Egy másik papírlapra utcanevet, házszámot firkantott, majd karját kinyújtva pusztán mozdulatokkal magyarázta, hogy balra, aztán föl (emelkedésre) és ismét balra.

A darab meredek volt, az út letiport hava síkos, de különb helyre sem érkezhettünk.

Rögtön a meleg konyha, a kávészag. Valódi babkávé; már a gőzével tisztított és vidámított.

Imre - még az utasításhoz híven - tagolva-akadozva olvasta a papírlapot:- Monsieur Th. Joyeux.- Maman! - kiáltotta a mennyezet fele a kifőtt kávét már kanállal kavaró nő anélkül, hogy felénk fordult volna.

A terméskőből épült, ütött-kopott, be sem vakolt ház emeletes volt. A létrasze- rűen meredek falépcsőn anyánk korabeli, tehát negyven egynéhány éves asszony jött le kényelmesen, közömbösen; mint aki pusztán a maman hangsúlyozásából megértette, mi dolga lesz.

Belülről a ház rácáfol a külső lomposságára. Tisztább volt és még tágasabb, nagyobbnak bizonyult.

Magán-szálloda volt, olyan értelemben, hogy nyilván nem szállodának volt bejelentve. Az emeleten cellaszerűen öt szoba sorakozott, közülük kettő csak deszkafallal elválasztva a szomszédjától.

A takarító s kiszolgáló személyzet maga a család volt. Ők a földszintet lakták. A terjedelmes konyha volt a nappalijuk s ebédlőjük. De itt ültették le a hosszú, a megmozdíthatatlanul nehéz tölgyfa-asztalhoz azokat a lakókat, akiknek étkezés* a szerző visszaemlékezése pontatlan; Auboué-ba 1922 elején érkeztek.

6