Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 11. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT ILLYÉS GYULA - Illyés Gyula: Lent és fönt
re is futotta, folyamatosan vagy esetenként. A konyha fali polcán sorakozó boros palackok és tömény szeszes üvegek tarka címkéjükkel s különleges dugóikkal hirdették, hogy nem ingyenes kínálgatásra kelletik magukat. A ház mozgató lelke Marthe asszony volt. A ház agya és távolról is irányító szelleme Joyeur úr. Napközben a bányatelepen dolgozott, már valamiféle elő- munkásként. Ott dolgozott a két fiú is, a később megismert Pierre és Justin. Az anya itthoni keze-lába a még növendéklány Germaine. Ez a különös, de mégsem ritkaságszámba-menő szálloda - voltaképpen egy emeletnyi albérletre szánt bútorozott szoba - a futó bányamunkások számára alakította ki működését. A futót úgy is lehet érteni, országfutó, azaz világfutó. A négy szoba hét lakója mind más-más nyelvet beszél, de egy sem a franciát. A falu fölött magányosan álló háznál följebb is ugyancsak lehetett ilyen vállalkozás: jártak föl arra még arabok is. Imre etióp hajzatára nem csodálkoztak rá a háziak. Ahogy átadtuk a lakcímes cédulát, majd Marthe asszony begörbített ujjintésére a sárga fölvételi lapot, máris törölte számunkra a nagy asztal egyik sarkát a vékony mellkasú, szőke leány; fejletlenségét még valami betegség is okozhatta; sápadt arcában a szokatlanul nagy, kék szem felnőttesen sugárzott, a tág nyári egek kékségével. És máris előttünk gőzölgött - füleden, széles szájú cserép bögrékben - az imént csak álomszerűén illatozó kávé! Melletük két-két alsókar hosszúságú zsömlekenyér, vajjal bélelve. A szobára várni kellett. Nem sokáig. Anya és lánya szinte futva szedte lábát a falépcsőn. Aztán közvetlenül fejünk fölött annak a négy talpnak a gyors egér-ne- szezése. Szúette, korom-feketítette gerendák tartották a még feketébb deszkamennyezetet. Tenyérbe söpörtük, szánkba ráztuk az isteni - a frissen sült - francia kenyér morzsáit is. A nők már lent is voltak. Madame Joyeux fölfelé libbentett ujjal jelezte, hogy elfoglalhatjuk a szobánkat. Kézjelbeszéddel magyarázta el, hogy a lépcsőtől a második, balra. Vonultunk föl a kosarunkkal. Úgy fölfelé, mint egy kis mennyei magosba. Kezünket dörzsöltük ott fönt, ahogy összenéztünk. Helyben, végre. Ez igen! Nagy találmánynak minősítettük, hogy a szoba padozatát nyilván a lenti mennyezet deszkáira szerkesztették: a konyha melege holmi központi fűtésként hatott. Kipróbáltuk a lehelettel, lent is, aztán kint is, ahogy kinyitottuk a különös működésű - nem kettős - ablakot. De azért - a kirakodás után - mentünk le rögtön, szétnézni, milyen tágabban is a környezet, ahova a véletlen vetett. A hegyvidéki bányavárosok - a bányaközségek meg kiváltképp - környéke mint a magaslati üdülőtelepeké: fenyvesek és végtelen ég. A földalatti fojtott lég és szünetlen dörömbölés vaksötét világával szemben mintha a természet ezt akarná nyújtani az érem másik oldala gyanánt, ezt a csupazöld vadregényt. Ahogy az imént a szobában, olyan elégedettséggel, egymásnak gratuláló elismeréssel tekintettünk össze Imrével itt fönt a telepet kerülgető országúton is. Az 7
