Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 10. szám - Bence Erika: A teremtő olvasás pillanatai (Bori Imre: Ember, táj, történelem. Délvidéki olvasókönyv)

című históriás énekének a martonosi csatát elbeszélő részlete). A vidékre a XVI. és a XVII. században is idelátogattak utazók, köztük Evlia Cselebi „a legnagyobb török utazó", aki 1665-ben járta be Bácskát, és leírta többek között Zombor, Bács, Futak, Titel, Zenta, Szabadka, Martonos várát. A török idők emlékeit feldolgozó rész Savoyai Jenőnek a zentai győzelemről (1697) szóló hadi jelentésével zárul. A kronológiai rend értelmében a XVII. századra vonatkozó magyar művelődéstörténeti irodalom jelenségeit bemutató fejezet következne, de a vészterhes időszak (török dúlás és Rákóczi-szabadságharc) „századnyi rést ütött" a folyamaton. Az Építenek-rombolmk című következő fejezet a XVIII. század történéseit dolgozza fel, amelyek közül - Borit idézve - „tájtörténetileg kétségkívül a Ferenc-csatorna megépítése és a torontáli mocsarak visszaszorítása volt a legnagyobb horderejű esemény, művelődéstörténeti szempontból pedig a Kray család élete Topolyán." Ebben a fejezetben olvashatunk részleteket a Szabadkán és a Nagybecskereken is szín- művészkedő Déryné Széppataki Róza (1793-1872), valamint az 1830-ban keleti útra induló Széchenyi István és kísérőjének, Waldstein Jánosnak dunai utazásnaplójából.

Külön fejezetet szentel a szerző 1848 délvidéki eseményeinek (A szabadságharc a Délvidéken) úgy, hogy - mindenekelőtt magánlevelek, hadi jelentések és feljegyzések vonatkozó fejezeteit, részleteit idézi.

Művelődéstörténeti és irodalmi szempontból is gazdag hagyományt jelent a XIX. század második fele és a XX. század első évtizedei (Nincs megállás): Bori Imre ezt az időszakot „Délvidék történelmi fénykorá"-nak tekinti. A Versec életét műveiben megörökítő Herczeg Ferenc önéletírásából olvasunk részletet, a korszakot kutató művelődéstörténészektől (Kalapis Zoltán, Németh Ferenc) megtudjuk, kik jártak, éltek, dolgoztak, alkottak neves íróink, művészeink, tudósaink közül e vidéken (pl. Munkácsy Mihály, Blaha Lujza, Than Mór és Than Károly, Bartók Béla, etc.). A Noszty fiú esete Tóth Marival című Mikszáth-regény moravicai vonatkozásaira is fény derül, míg Gozsdu Elek zombori tartózkodásáról, vagy az ifjú korában Zomborban élő anarchista filozófus Smith Jenő Henrik életéről Herceg János esszéiből szerezhetünk tudomást. Az sem elhanyagolható tény, hogy három jelentős nyelvész, Szarvas Gábor, Csefkó Gyula és Bárczi Géza is a XIX. század embere, illetve szülötte, s megszületik Bácska nagy írója is: Kosztolányi Dezső.

A Vajdaságban... című fejezet a két világháború közti időszakot jeleníti meg ide sorolt „olvasmányai" által. Bori Imre a következőket jegyzi a fejezet elé: „Nagy változások huszonöt évéről szólnak a szövegeink. A magyarság a trianoni békeszerződések után Bácskában, Bánátban és a Szerémségben vajdaságivá, jugoszláviaivá vált, ami kisebbségi sorsát jelölte. A történelemből kihullani látszott, és a közölt szövegek egy része az erről a tényről való gondolkodást mutatja meg. Most sem mentes az élet a tragédiáktól - kivándorlási kísérletek, azután a II. világháború az 1941 és 1944 közötti időszakban, bosszú, kivégzések, kitelepítések. A korszak végén a délvidéki magyarság ugyanott volt, ahova az első trianoni békeszerződések élni rendelték." A korabeli művelődési közélet főszereplője kétségkívül Szenteleky Kornél volt, „irodalmunk atyja", miként Bori nevezi, de szerepet játszott Herceg János, Szirmai Károly, a filmes Bosnyák Ernő is művelődésünk Trianon utáni újjáteremtésében.

Az utolsó fejezet (A háború után) látószöge a jelené. Többnyire a szülőföld-élmény tragikus, szomorkás vagy felemelő ihletköre teremtette irodalmi művek (pl. Fehér Ferenc Bácskai tájkép, Jung Károly Barbaricum című költeménye, Burány Nándor Összeroppanás című, az 1941-es és 1944-es eseményeket feldolgozó regényének fejezetei), a század utolsó évtizedében keletkezett városesszék, illetve a tájélményre reflektáló vallomások olvashatók itt (többek között Kalapis Zoltán A bánáti bazsarózsa bánata, Apró István Veszteségeink, Brasnyó István Füvészkedés című írása, Herceg János Zomborról, Gerold László Újvidékről szóló városesszéje, Németh István A fehér ház című, a szellemi haza, a Ház jelölte otthon keresésének élményét megragadó vallomása).

Bori Imre irodalomtörténeti szintézise, A jugoszláviai magar irodalom története egy folytonosan alakuló, változásaiban és továbbíródása indukálta bonyolódásban is irodalmunk létjogosultságát bizonyító nagy mű, amelynek olvasókönyve jelent most meg az Ember, táj, történelem című szöveggyűjtemény által. A szerző látásmódja itt még komplexebb mint a szintézisteremtéskor, hiszen nemcsak nyolc évtized irodalmi jelenségeit foglalja össze, de feltérképezi azt a több évszázados, több szintes és több területet (pl. történelem eseményfolyamata, gazdálkodási tényezők, szociológiai aspektusok, migrációs jelenségek, vallástörténeti sajátosságok, folklór irodalom, tárgyi kultúra, építészet, képzőművészet, művelődési karakterisztikák etc.) magában foglaló hagyományt, amelyre ez az irodalom épülhetett. De mindezen túl Bori Imre azt is számba veszi és megjelöli, kik azok a történelmi személyek, akikről és cselekedeteikről e szövegek szólnak; írók és közreadóik biográfiai adatai mellett róluk is közöl életrajzi jegyzetet. A délvidéki olvasókönyv olvasójaként tehát nemcsak arról kapunk képet, mit jelent irodalmunk hagyománya, hanem valamennyi vele összefüggő diszciplína alakulásába nyerhetünk betekintést. Az együttlátás teremtő, alkotói pillanatait élhetjük át. (Forum, 2001)

108