Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 10. szám - Péter László: Ötvenöt magyar népmese (Beszélgetés Katona Imrével)
Péter László Ötvenöt magyar népmese Beszélgetés Katona Imrével Freud szerint a lányok apjukhoz, a fiúk anyjukhoz vonzódnak inkább. Akadt azonban néhány nagy magyar író, mint Babits Mihály, Balázs Béla, Lukács György, Németh László, aki - különböző okból - az apját szerette jobban. A folklorista Katona Imre (1921-2001) is az apjáért rajongott. Ennek egyik oka az volt, hogy édesanyját még csecsemőkorában elveszítette, emlékei sem maradtak róla; „így édesapám volt a modell, és ő töltötte be mind a két szülő szerepét". A másik ok: idősebb Katona Imre átlagon fölüli, kiváló emberi tulajdonságai, amelyek méltóvá is tették, hogy fiának példaképül szolgálhasson. Egy napot vendégeként tölthettem csongrádi házában, így magam is tanúsíthatom. Ennek a kis könyvnek szövegét Katona Imre 2000. szeptember 4-én mondta hangszalagra Pintér Lajosnak a kecskeméti kórházi ágyon. Bő fél évvel később, 2001. május 21-én elhunyt. A beszélgetőtársak földiknek tartották magukat. Pintér Lajos ugyan Szegeden született, de Csongrádon, Katona Imre szülővárosában nőtt föl, s ez alapon kezdődött különleges kapcsolatuk, majd a nagy korkülönbség ellenére, barátságuk. S ennek köszönhető, hogy életének utolsó negyedszázadában Katona Imre a Forrás szorgos munkatársa lett; hogy a kecskeméti kórház próbálta meghosszabbítani életét; hogy munkásságának és nézeteinek summáját Pintér Lajos gondozásában, a szegedi egyetem néprajzi tanszékének és a szülővárosnak közös kiadásában a kezünkbe vehetjük. Pintér Lajos számadása szerint harminc tanulmánya jelent meg a Forrásban; ebből két kötet kitelnék. A cím ne tévesszen meg senkit: csupán arra utal, hogy az Illyés Gyula átírásában sok kiadást ért Hetvenhét magyar népmese (1953) közül ötvenötöt Imre válogatott a magyar népmesekincsből, a többit az Ifjúsági Kiadó szerkesztője, Rádics József tette hozzá, hogy a gyűjteménynek a hetedhét ország mesei formulára emlékeztető címet adhassa. Mindkettejük neve a könyvre került, de Illyésé a címlapra, Imréé azonban csak a kolofonba. Ez joggal sértette szakmai önérzetét. Némi elégtétellel szolgált azonban később a kiadó, hogy a magyar meseanyagból készült tízkötetes válogatás lektorálását Imrére bízta, sőt a székely mesék gyűjteményét ő maga válogathatta. Rossz szokás, hogy némely irodalomtörténész írásaiban József Attilát bizalmaskodóan Attilának emlegeti. Magyarázattal tartozom, hogy Imréről jogom van keresztnevén szólni. Fél évszázados barátság kötött bennünket össze. 1947. június 14-én együtt álltunk a szegedi egyetem tanácsa előtt, hogy bölcsészdoktorrá avassanak bennünket. (E nem mindennapi doktoravatás históriája olvasható Szőregi délutánok [1999] című kötetemben.) Utána akkor kerültünk napi kapcsolatba, amikor 1948 januárjában, 22 évesen, Kristó Nagy István javaslatára, Kiss Sándor, Göncz Árpád és társaik egyetértésével a Független Ifjúság vezérkara kinevezett, mellékállásban, a Magyar Kollégiumi Egyesülethez tartozó szegedi Pázmány Péter Népi Kollégium igazgatójává, és a szülővárosából elüldözött Imrét magam mellé vettem felügyelőtanárnak. Az én esztendőm ugyan hamarosan, már májusban kitelt, mivel a közben a kommunista és parasztpárti irányítású Népi Kollégiumok Országos Szövetségével (a Nékosszal) egyesített MÁKE-kollégium fölött is átvette a parancsuralmat a balos Székely Lajos meg fullajtárja, Barek István, én pedig ellenükre sem szegtem meg a diákjaim szüleinek adott szavamat. Visszatértem az egyetem nyelvészeti tanszékére. Imre még egy ideig maradt, de azután általános iskolai tanári állást kapott a Győr melletti Héderváron. Engem 1949-ben Dégh Linda hívott az akkor kultuszminiszter Ortutay Gyula folklórtanszékére tanársegédnek, de jól éreztem magam Klemm Antal oldalán, ezért magam helyett Imrét ajánlottam. Oda is került, és ettől kezdve 109
