Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 10. szám - Kun István: A Kálvária stációi (Szabolcs-Szatmár-Bereg keresztje)
Az általános részek megalapozhatják a rá épülő tanulmányokat, mert azok általában korrektek: a népesedési helyzet, a települési struktúra, a munkaerőpiac, az egészségi állapot, a szociális helyzet, meg többi. Kiemelkedőnek tűnik a megye gazdasági potenciáljának, elsősorban az ipari lehetőségeknek a vizsgálata. A tanulmány körültekintően foglalkozik a cigányság gondjával. (Érdekes, hogy a 2001 vége felé Záhonyban rendezett, e munkáról szóló vitán ez a kérdés csaknem minden mást megelőzött.) Tény, hogy a KSH előrejelzése szerint a megye lakosságának 25 százaléka 2015- ben cigány lesz, és ez még nagyobb arányokat jelent a perifériákon. A békéscsabaiak megfogalmazása a Beregre hatványozottan érvényes: „Mindez - tekintettel a roma népesség legalább 70-80 százalékos munkanélküliségi rátájára, alacsony képzettségére, szociális helyzetére és a többségi társadalommal való konfliktusaira -jól mutatja a megyei (és országos) roma programok indokoltságát, az e célokra fordítandó figyelem és összegek többszörösére növelésének szükségességét. A megye különösen hátrányos helyzetű térségeinek kitörése ugyanis elképzelhetetlennek látszik a cigányság kitörése nélkül." Egyetlen megoldást látnak: a tanulást. Ez akkor is rendkívül nehéz keresztünk, ha számomra feledhetetlen a lónyai pedagógus, Szabó Andrásné lelkesedése, amivel a cigánygyerekek oktatásáról beszélt. És igazat kellett adnom Helmeczy Lászlónak, aki büszke volt a 350 beiskolázott romagyerekre, de hozzátette:- Első, hogy adjanak nekik enni! Mármint az iskolában, napköziben, menzán, óvodában. Pedagógus ismerőseim szerint kötelezővé kellene tenni három éves kor után az óvodai beíratást és járatást - ezt a cigányok nagyon gyakran elhanyagolják-, mert más tartalékokkal indul az a gyerek, akijárt óvodába, mint aki nem. Egyesek tagadják azt, amit az okok között például a tanulmány is megemlít, hogy a cigánygyerekek ingerszegény környezetből indulnak - szerintük nagyon is ingergazdag és szeretettel teli az ő családi környezetük, ami bizonyos szempontból igaz lehet -, emiatt a fejlődésük lassúbb, és a megyében a cigánygyerekek csaknem fele kisegítő iskolai osztályokba jár. Nem akarok vitázni az ingerszegény vagy -gazdag minősítőkkel, azt azonban hozzá kell tennem, hogy tapasztalataim és pedagógusok meggyőződése szerint a magyar anyanyelvű cigánygyerekek és kamaszok egy része nem érti az alapvető szavakat sem. Egy tanítónő elmondta, hogy a gyerek nem tudja, mi az, hogy föl vagy le, és természetesen az ennél bonyolultabb kifejezéseket sem. Egyes felmérések szerint a cigánygyerekek zöme 1500-1600 szót ismer - és e mennyiség jelentékeny része trágárság holott a hasonló korú, alsós tanulók ennek a többszörösét. Az óvoda nemcsak azért kellene, hogy rendszeresen enni kapjon a csemete, hanem azért is, hogy megtanuljon beszélni. Hogy ne csak szavakat mondjon - ez nagyon gyakori -, hanem mondatokat, és hogy megismerje a szavak értelmét. A beszéd, a nyelv - utánzás! És ha nincs kit utánozni - mert a szülők hasonló szinten beszélik az anyanyelvűket, hiszen cigány vagy beás nyelven már alig tud valaki -, akkor nagy az esélye a kisegítő iskolának. (Életre szóló élményem a hetvenes évekből K. Barnának, az egykori nyíregyházi építésztechnikusnak a hétéves kislánya, aki egy év belgiumi tartózkodás és iskolai tanulás után úgy fordított flamandból magyarra és vissza a szüleinek, akár egy hivatásos tolmács.) Úgy gondolom, hogy innentől kezdve komplex programokra van - volna - szükség, méghozzá azonnal, mert ez a populáció adott esetben veszélyeket hordoz magában, megélhetési bűnözést, gettófölkeléseket, éhséglázadásokat, és akkor a társadalom kamatostól és keservesen megfizeti azt, amit most jó lélekkel megtehetne. A cigányügyben puskaporos hordón ülünk, közben pedig bőszen cigarettázunk, és politikusaink nemigen hallgattak azokra, akik föl-fölemelik a szavukat a közös jövőnk megalapozása érdekében. 92
