Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 10. szám - Kapuściński, Ryszard: Lapidárium IV. ( 4. rész – fordította Szenyán Erzsébet)
Mostanság elég meglátogatni egy nagy tévéadó valamelyik szerkesztőségét: az ember luxus palotába lép, ahol márványburkolatok és tükrök között szuperelegáns hoszteszek kísérik a csöndes folyosókon. Ezek azok a helyek, ahova átköltözött a valódi hatalom az államelnöki palotákból és a kormányépületekből. Mert a hatalom azé, aki kezében tartja a tévéstúdiót, tágabb értelemben a médiát általában. Ezt igazolják azok a véres harcok, amelyeket az utóbbi években vívtak a hatalomért Bukarestben, Tbilisziben, Vilniusban és Bakuban. A lázadók mindenütt a televízió épületét akarták megszerezni, nem pedig a kormány épületét, a parlamentet vagy az államelnök irodáját. Amióta kiderült, hogy az információ busás hasznot hajtó áru, eltűnt a két hagyományos kritérium: az igazság és a hazugság. Az információra egészen más törvények, nevezetesen a minél nagyobb jövedelemre és a monopóliumra törekvő piaci törvények váltak érvényessé. És nemcsak az információ kritériumai, hanem az információ területén dolgozó emberek is megváltoztak. Az újságírás egykori héroszainak helyét a gyakran névtelen médiamunkások népes és egyre növekvő hada foglalta el. Jól tükrözi ezt akár az új amerikai terminológia is, amelyben a journalist kifejezést gyakran helyettesítik a media worker kifejezéssel. A médiavilág olyan terebélyessé nőtt, hogy kezdte önmaga kielégíteni a saját igényeit, önálló, zárt életet kezdett élni. Fontosabbá vált számára a saját berkein belül, a különféle központok és hálózatok között zajló konkurenciaharc, mint a körülötte létező világ. A tudósítók óriási tömege egybeterelt nyájként kezdett mozogni bolygónkon, s közben egymást figyelve mindegyikük csak arra ügyelt, nehogy a konkurencia legyőzze. Ezért van az, hogy noha a világban egyszerre több jelentős esemény is előfordulhat, a média részletesen csak arról az egy eseményről fog tudósítani, amelynél összegyűlt a nyáj. Magam is többször voltam e nyáj tagja, és tudom, hogyan működik. Emlékszem arra a válsághelyzetre, amely akkor alakult ki, amikor Teheránban amerikaiakat ejtettek túszul. A túszejtés után alapvetően semmi sem történt, mégis hónapokig Teheránban tartózkodott több ezer tudósító az egész világból. Ugyanez a hadsereg átköltözött évek múlva a Perzsa-öbölbe, ahol valójában nem sokat lehetett tenni, mert az amerikaiak senkit sem engedtek ki a frontra. Ugyanebben az időben éles harcok folytak Mozambikban és Szudánban, ez azonban senkit sem érdekelt, mert a nyáj éppen a Perzsa-öbölben tartózkodott. Hasonló volt a helyzet az 1991-es oroszországi puccs idején is. Az igazi események - sztrájkok és tüntetések - Pétervárott zajlottak, erről azonban a világ mit sem tudott, mert a média képviselői a moszkvai eseményekre vártak, Moszkvában viszont semmi érdemleges nem történt. A hírközlő szervek fejlődése, különösen a mobiltelefon és az internet megjelenése radikálisan megváltoztatta a tudósítók és azok főnökei, menedzserei között fennálló korábbi viszonyt. A kiküldött újságírók elvesztették önállóságukat, a befolyástól mentes helyzetértékelés, interpretálás lehetőségét, ez viszont kihat az információ minőségére és valódiságára. Régebben egy újság, egy hírügynökség, egy rádió tudósítójának nagy önállósága volt, szabadon kezdeményezhetett, információk után kutatott, feltárt valamit, alkotott. Ma pedig csupán egy gyalog, 31
