Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 10. szám - Kapuściński, Ryszard: Lapidárium IV. ( 4. rész – fordította Szenyán Erzsébet)

ban szükség van gyengébb mozzanatokra, sőt, egy kevés giccsre is, hogy egy kicsit kiengedjünk, pihenjünk, ellazítsuk figyelmünket, kellemes, sík terepen járjunk egyet.

A próza a feszültségek és ellazulások, a hol buja, hol terméketlen helyek, a különféle értékű és hőfokú epizódok hullámzása. A próza mozgása araszoló mozgás, és ha meg akarjuk fosztani ezt a ritmust a maga természetességétől, cserébe mesterséges, steril és meddő terméket kapunk.

Akkor jutott eszembe mindez, amikor válogatást akartam csinálni Leopold Buczkowski prózájából, amelyben, ha egyvégtében olvassuk, költőien szárnyaló, ihletett, káprázatos részek vannak. Ha azonban az ember kiemeli ezeket a részleteket a narráció folyamából, hirtelen elvesztik mondanivalójukat, erejük gyengül, fényük elhalványul. A kontextus, a környezet volt ugyanis az, ami erőt és szépséget kölcsönzött nekik, ami megvilágította ezeket a részleteket, a szövegkörnyezet adta azt a nélkülözhetetlen hátteret, amelyben világíthattak és üzenhettek.

A médiáról folytatott vitáinkban sok szó esik a technikáról, a piacról, nem kap viszont kellő hangsúlyt az egész jelenség emberi oldala, s ezzel kirekesztődik valami nagyon fontos dolog. Az arányok kérdésével kellene kezdenünk. Nos, szembetűnő az az öntelt gőg, amellyel a médiacsászárok beszélnek birodalmukról. A tényeket semmibe véve ismételgetik, hogy „az egész világ a médián csüng". Pedig ez erős túlzás! Még ha elfogadjuk is, hogy az olyan fontos eseményt, mint amilyen egy olimpia megnyitója, kétmilliárd ember nézi, ez még mindig csak az emberiség egyharmadát jelenti. Még a nagy jelentőségű, világra szóló események tévés közvetítésének nézőserege sem nagyobb, mint bolygónk lakóinak tíz-húsz százaléka. Ez persze sok, de semmiképpen sem az egész világ. A valóságban ugyanis emberek százmilliói élnek úgy, hogy semmiféle, vagy csak igen szórványos kapcsolatuk van a médiával. Legutóbb magam is számos olyan afrikai településen laktam, ahol nem volt sem televízió, sem rádió, sem újság. A világ sok országában a televízió csak napi kettő-négy órában ad műsort. Ázsia jelentős területein, különösen Közép- és Eszak-Ázsiában, jóllehet itt-ott működnek tévéadók, az emberek tulajdonában lévő vevőkészülékek olyan ócskák, hogy a vétel gyakran lehetetlen.

Ezért aztán, számos moralista állításával ellentétben, az sem igaz, hogy a világon mindenki aggódik, amiért a médiumok manipulálják az embereket, amiért a drasztikus sorozatok agresszióra nevelik a gyerekeket. Nem egy olyan ország van egyébként, ahol a televíziót ex definitione kizárólag a szórakozás, a kellemes időtöltés forrásának tekintik, ezért elsősorban bárokban, éttermekben, vendéglőkben helyeznek el vevőkészülékeket. Az emberek betérnek a bárba egy sörre, s mellékesen oda-odapillantanak a kis képernyőre is. Eszükbe sem jut, hogy a televíziótól valami komoly dolgot várjanak el, hogy ez a médium neveljen, informáljon vagy a világ jelenségeit magyarázza, ahogyan akkor sem számítunk ilyesmire, amikor cirkuszba megyünk.

29