Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 10. szám - Kapuściński, Ryszard: Lapidárium IV. ( 4. rész – fordította Szenyán Erzsébet)

Fragmentum és fotó. Fragmentum, vagyis egy egésznek egy része. Magát az egészet nem ismerjük, legfeljebb sejtésünk lehet róla. A fragmentum teret nyit meg előttünk, amelyet be kell töltenünk, meg kell elevenítenünk. Ugyanez a helyzet a fényképpel is. A fénykép is fragmentum. Vegyünk például egy versenyfutókról a start pillanatában készített felvételt! Csak azt látjuk, amint elrugaszkodnak, futásnak indulnak. Semmi mást nem látunk, de tudjuk, hogy a startnak van folytatása, hogy futás következik, hogy valamilyen történet kezdődik.

A fotográfiának nevezett jelenségben van egyfajta ellentmondás. A fotó, főleg a sajtófotó tárgya a mozgás. A fényképfelvétel viszont mozdulatlan, a fotó mozdulatlan kép. Nos, a mozgás és a mozdulatlanság közötti terület az a tér, ahol megnyilatkozik a fotóművész kvalitása, érzékenysége, intelligenciája, esztétikai érzéke.

A fotóművészeknek, sokkal jobban, mint bármely más művészeti ág képviselőinek, sokat segít a technika. A pillanatzár gyorsasága, a blende élessége, a film érzékenysége segít feloldani a tárgy mozgása és a kép mozdulatlansága között lévő ellentmondást. De csak segít. Az igazi érték ugyanis egyetlen dologtól függ - a szerző képességeitől, tehetségétől.

Még egyszer a fragmentumról mint formáról. A rapszódia különféle formákat foglal magában, gyakran kötetlen témákra írt fantázia. A rapszódiát a szabad interpretálás jellemzi, és előre megállapított tematikai terv nélkül fejlődik ki. Más hasonló forma még a szonáta, a renga (japán költemény-láncolat, amelynek egésze tematikusán kötetlen).

Szonáta-forma: olyan zenei konstrukció, amelynek lényege a témák szabad alakítása. Egyik válfaja a barokk szonáta, amely rövid, ellentétes jellegű részekből tevődik össze. Az irodalomban a fragmentum, a fragmentális forma lenne a megfelelője.

Egy tárgy értékét szemünkben gyakran nem is maga a tárgy szabja meg, hanem az a környezet, amelyben megpillantjuk, a kontextus, a körítés. Minél látványosabbak, nagyszerűbbek ezek a körülmények, annál jelentősebbnek és kiválóbbnak látjuk magát a tárgyat is.

Beszélgetés Gerard Rasch-sal. Hollandra fordítja feljegyzésekből, naplójegyzetekből és irkalapokból álló Lapidáriumok c. könyvemet. Kérdezi, beleegyezem-e a válogatásba. Mondom neki, hogy az ilyen eljárás elég kockázatos, hiszen egy könyv nem lehet a legjobb részletek gyűjteménye, akkor ugyanis olyasmi lesz belőle, mint a csupa mazsolából álló sütemény, vagyis ehetetlen, emészthetetlen, esetünkben olvashatatlan dolog. Szerintem az, aki válogatást csinál Novalis, Leopardi, Canetti vagy Cioran feljegyzéseiből, kudarcra ítéli könyveiket. Néhány oldal után már nem lehet az ilyesmit olvasni.

Túlságosan összetorlódnak a különleges események, megmerevedik a nyelv, összesűrűsödnek a képek. A túlzottan esszencionális próza fárasztó, kimerítő. Egyetlen elme sem képes szüntelenül a csúcsokon tartózkodni. Minden jó prózá28