Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 9. szám - Petrusevszkaja, Ljudmila: A fekete kabát
- Majd megtudod.- Mikor?- Amikor a tizedik gyufa elég. A lány gyufája pedig már majdnem elégett.- Amíg ég, felébredhetsz. De én nem tudom, hogyan. Nekem nem sikerült.- Téged hogy hívnak? - kérdezte a lány. Az én nevemet nemsokára felírják olajfestékkel egy vas táblácskára. Aztán beleszúrják egy kis földkupacba. Akkor majd elolvasom, és megtudom. Már elő is készítették a doboz festéket és az üres táblácskát. De erről csak én tudok, mások előtt ez még titok. Sem a férjem, sem a barátnője, sem a gyermekeim nem tudják. Olyan üres minden! - mondta az asszony. Hamarosan elrepülök, és meglátom magam a magasból.- Ne repülj el, kérlek - mondta a lány. - Akarod a gyufáimat? Az asszony elgondolkozott és így felelt:- Talán egyet elveszek. Még azt gondolom, hogy a gyerekeim szeretnek engem. Hogy sírni fognak. Hogy senkinek sem kellenek majd a világon, sem az apjuknak, sem pedig az új feleségének. A lány szabad kezével belenyúlt a zsebébe, és a gyufa helyett a cédulát vette elő.- Nézd csak, mi van ideírva! „Kérem, hogy senkit ne hibáztassanak, mama, bocsáss meg". Ezelőtt nem volt ideírva semmi!- Szóval te így írtad! Én pedig azt írtam: „Nem bírom így tovább, gyerekek, szeretlek titeket". Az írás csak nemrég került elő. Az asszony is elővette fekete kabátja zsebéből az ő céduláját. Olvasni kezdte és felkiáltott:- Nézd, a betűk összemosódnak. Valószínűleg ezt a levelet valaki már olvassa! Már a kezébe került valakinek... Nincs „t" betű és „o" betű, az „sz" betű is már kezd elmosódni! Ekkor a lány megkérdezte:- Te tudod, miért vagyunk mi itt?- Tudom. De neked nem mondom meg. Majd magad is megtudod. Neked még van tartalék gyufád. A lány ekkor elővette a zsebéből a dobozt és odanyújtotta az asszonynak:- Vedd el mindet! De válaszolj nekem! Az asszony kivette magának a fele gyufát és így szólt:- Kinek írtad ezt a levelet? Emlékszel?- Nem.- Gyújts meg még egy gyufát, ez már elégett. Minden újabb meggyújtott gyufával együtt egyre több dologra kezdtem emlékezni. Ekkor a lány elővette mind a négy gyufáját és meggyújtotta őket. Hirtelen minden megvilágosodott előtte: ahogyan állt a hokedlin a lámpa alatt, ahogyan ott feküdt az asztalon a levélke: „kérem, senkit ne hibáztassanak", ahogyan valahol az ablakon túl elterült az éjszakai város és bexme a lakás, ahol a szerelme, a vőlegénye, nem akart többé a telefonhoz jönni, mikor megtudta, hogy gyereke lesz, és a kagylót az anyja vette fel és állandóan azt kérdezgette: „ki maga 106
