Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 9. szám - Petrusevszkaja, Ljudmila: A fekete kabát
A háta mögött a lépcsőn már hallani lehetett a halk neszezést, mintha valaki csúszott-mászott volna.- Gyere be - mondta az asszony, magasabbra emelve az elégőfélben lévő gyufát. A lány befutott és becsukta maga mögött az ajtót. A lépcsőházban csend volt, mintha valaki megállt és tépelődött volna.- Mi a csudának dörömbölsz az ajtókon éjnek évadján - kérdezte durván a gyu- fás asszony.- Menjünk oda - suttogta a lány - oda, valahova, mindent megmagyarázok.- Én oda nem mehetek - válaszolta tompa hangon az asszony. - A gyufa elalszik útközben. Csak tíz gyufa jár nekünk.- Nekem van gyufám - örült meg a lány, - tessék, vegye el.- Megkereste a dobozt a kabátja zsebében és odanyújtotta az asszonynak.- Gyújts meg te magad - parancsolta az asszony.- A lány meggyújtotta a gyufát és a láng reszkető fényénél elindultak a folyosón.- Hány darab gyufád van? - kérdezte az asszony a dobozra nézve. A lány megzörgette a dobozt.- Kevés - mondta az asszony. -Valószínűleg már csak kilenc.- Hogyan menekülhetnék meg? - suttogta a lány.- Fel lehet ébredni - felelte az asszony, - de ez nincs mindig így. Én például, már többé nem ébredek fel. A gyufáim elfogytak, tyu-tyu. Aztán felnevetett és kilátszottak nagy fogai. Nagyon halkan nevetett, hangtalanul, mintha egyszerűen csak akkorára akarná kitárni a száját, amekkorára csak lehetséges, mintha ásítana.- Én fel akarok ébredni - mondta a lány. - Legyen vége ennek a szörnyű álomnak.- Amíg a gyufa ég, te még megmenekülhetsz - mondta az asszony. - Én éppen most használtam el az utolsó gyufámat, rajtad akartam segíteni. Nekem most már minden mindegy. Sőt, azt akarom, hogy te maradj itt. Tudod, minden olyan egyszerű, nem kell lélegezni. Azonnal elrepülhetsz, ahová szeretnél. Nincs szükség fényre, nem kell enni sem. A fekete kabát megvéd minden bajtól. Én nemsokára elrepülök, és megnézem, hogy vannak a gyermekeim. Nagy rosszcsontok voltak, nem fogadtak szót nekem. A kisebbik egyszer felém köpött, amikor megmondtam . neki, hogy a papa nincs többé. Elsírta magát és kiköpött. Most már nem tudom őket szeretni. Arról is ábrándozok, hogy elrepülök megnézni, mi van a férjemmel és a barátnőjével. Most már ők is hidegen hagynak engem. Most már sok mindent megértettem. Olyan ostoba voltam. És újra felnevetett.- Ezzel az utolsó gyufával elmúlt az emlékezetkiesésem. Most már emlékszem az egész életemre és úgy gondolom, hogy nem volt igazam. Magamon nevetek. És valóban teli szájjal nevetni kezdett, de hang nélkül.- Hol vagyunk? - kérdezte a lány.- Erre a kérdésre nem szokott válasz lenni, mindjárt meglátod magad is. Egy szagot fogsz érezni.- Ki vagyok én? - kérdezte a lány. 105
