Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 9. szám - Petrusevszkaja, Ljudmila: A fekete kabát
Még azt is szégyellte megkérdezni, hová megy a vonat, bár nem is lett volna kit kérdeznie, mivel a vasúti kocsi teljesen üres volt és rosszul megvilágított. Végül a vonat megállt, többé nem ment tovább, így ki kellett szállnia. Úgy nézett ki, hogy ez egy nagy pályaudvar, de ebben az órában nem voltak ott emberek és nem égtek a fények sem. Körös-körül minden fel volt túrva, ki tudja, mire szolgáló, förtelmes, frissen ásott gödrök tátongtak, amelyeket még nem lepett be a hó. Csak egy kijárat volt, az alagúton keresztül, így a lány elindult lefelé a lépcsőkön. Az alagútban is sötét volt, az egyenetlen burkolat lefelé lejtett, csupán a fehér csempével borított falak bocsátottak ki némi fényt. A lány könnyedén futott lefelé az alagútban, alig érintette a talajt, mintha álmodna, úgy rohant a gödrök, ásók és a talicskák között. Úgy tűnt, hogy itt is felújítási munkák folytak. Aztán az alagút véget ért, egy utca kezdődött, és a lány kifulladva kiért a szabadba. Az utca is sötétnek, néptelennek és valahogy félig leromboltnak bizonyult. A házakban nem égett a villany, némelyikükön nem volt tető és ablakok sem voltak, csak lyukak, az úttest közepén pedig ideiglenes kerítések meredeztek; itt is fel volt túrva minden. A lány állt a járda szélén fekete kabátjában és fázott. Ekkor hirtelen megállt mellette egy kis teherautó, a sofőr kinyitotta az ajtót és azt mondta:- Ülj be, elviszlek. Ez ugyanaz az autó volt és a sofőr mellett ott ült az ismerős ember kapucnis, fekete kabátjában. A találkozásuk óta eltelt idő alatt azonban a kapucnis kabátot viselő utas mintha meghízott volna, és a fülkében alig maradt hely.- Nincs hova ülni - mondta a lány, mikor beszállt a fülkébe. Lelke mélyén viszont örült annak, hogy valamilyen csoda folytán ismerős emberekkel találkozott. Ők voltak az egyedüli ismerősei ebben az új, felfoghatatlan életben, amely most körülvette őt.- Elférsz - mosolyodott el a vidám sofőr és a lány felé fordult. És ő valóban, csodálatos módon, könnyedén elfért, még maradt is szabad hely közte és mogorva szomszédja között, aki igazából nagyon sovány volt, csak a kabát fazonja miatt látszott kövérnek. És a lány azt gondolta: na most elmondom nekik, hogy nem tudok semmit. A sofőr szintén nagyon sovány volt, különben nem tudtak volna mindannyian ilyen kényelmesen elférni a kis teherautó szűk fülkéjében. A sofőr egyszerűen csontsovány volt és nevetségesen piszeorrú, s a világítóan kopasz fejével elég rettenetesen nézett ki, ám nagyon vidám volt, állandóan nevetett, s ilyenkor kilátszott valamennyi foga. Úgy is lehet mondani, hogy egyfolytában teli szájjal röhögött, mégsem hagyta el egy hang sem a torkát. 102
