Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 9. szám - Petrusevszkaja, Ljudmila: A fekete kabát
A másik szomszéd továbbra is kapucnijának redői mögé rejtette arcát, és nem szólt egy szót sem. A lány szintén hallgatott: miről is beszélt volna? Teljesen néptelen és feltúrt, éjszakai utcákon haladtak előre, az emberek már biztosan régen aludtak házaikban.- Hová akarsz menni? - kérdezte a vidám fickó, torkaszakadtából nevetve.- Haza szeretnék menni - felelte a lány.- És az hol van? - érdeklődött hangtalanul vigyorogva a sofőr.- Hát... ennek az utcának a végéig, aztán jobbra - mondta a lány bizonytalanul.- És utána? - kérdezte a sofőr, miközben tovább vicsorított a fogával.- Utána folyton csak egyenesen. így válaszolt a lány, de a lelke mélyén félt, hogy megkérdezik tőle a címet. A teherautó szinte hangtalanul száguldott, bár az út szörnyű volt, csupa gödör.- Na most hová? - kérdezte a vidám fickó.- Itt jó lesz, köszönöm - mondta a lány és kinyitotta az ajtót.- És ki fog fizetni? - kiáltotta a sofőr teljesen kitátva vigyorgó pofáját. A lány kotorászott a zsebében, de ismét csak a cédulát, a gyufát és a kulcsot találta benne.- Nincs pénzem - vallotta be.- Ha nincs pénzed, nem kellett volna beszállnod - röhögte el magát a sofőr. - Az első alkalommal nem kértünk tőled semmit és ez, úgy látszik, megtetszett neked. Menj haza, és hozzál nekünk pénzt! Vagy megeszünk téged, soványak és éhesek vagyunk, nem igaz? Ugye, üresfejű? - kérdezte nevetve a barátját. - Mi ilyeneket eszünk, mint te. Persze, ez csak vicc volt. Egy elhagyatott helyen, ahol úgy tűnt, hogy még lakatlan, ám újnak kinéző házak állnak nagy összevisszaságban, mindnyájan kiszálltak az autóból. Mindenesetre fényeket nem lehetett látni. Csak az utcai lámpák égtek, megvilágítva a sötét, élettelen ablakokat. A lány még mindig bizakodott valamiben, elment az utolsó házig, és megállt. Kísérői szintén megálltak.- Ez az? - kérdezte a röhögő sofőr.- Lehetséges - válaszolta viccesen a lány, aki kínjában szinte lebénult: most aztán kiderül, hogy mindent elfelejtett.- Bementek a lépcsőházba és elindultak felfelé a sötét lépcsőn. Még jó, hogy az utcáról bevilágítottak a lámpák az ablakokon át és látni lehetett a lépcsőfokokat. A lépcsőházban tökéletes csend honolt. Mikor felértek valamelyik emeletre, a lány az első, találomra kiválasztott ajtónál elővette zsebéből a kulcsot, és csodálkozva látta, hogy a kulcs könnyedén megfordul a zárban. Az előszoba üres volt. Továbbmentek. Az első szobában szintén nem volt semmi, a második szoba távolabbi sarkában viszont egy csomó, ki tudja, milyen tárgy hevert.- Látják, hogy nincs pénzem, vigyék el a cuccokat - mondta a lány a vendégekhez fordulva. 103
