Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 9. szám - Viszockij, Vlagyimir: Az én Hamletem; A költőkhöz; Ballada a szerelemről; Ami még be sem ért, a gyümölcsre lesett; Búcsút mondtam az ügynek; Crnagoracok; Édeni almák (versek – Baka István fordításai)
Fura, ugye, nagyon fura, fura, Habár loholt, sehol se volt, Dolognak nem lehet ura, Ki köt csupán, de meg nem old. Igazán ki is ő? - csak szolga, szolga, Szerelemrab, ez ám a való, való. Mire írta a verset? - hóra, hóra, No de, sajnos, elolvad a hó, a hó. De jutott ama napra a hóból elég, Szabadon lebegett puha szárnyaival, Kavarogtak a szélben a pelyhei még, S ő elkapta az ajkaival. De szerelméhez nem jutott, Ezüst szekéren nem futott, Csak elszökött és elmaradt, El nem repült, nem vágtatott, nem vágtatott, És csillagképe, a Bika, Nyalta a hideg Tejutat. Fura, ugye, nagyon fura, fura, Ha röpke pillanat se jut, Láncszem, mely nem zárul soha, S afélig-út, afélig-út, a félig-út. Fura, ugye, nagyon fura. Akárcsak én, nevessetek... Ló megbotolt, madár lehullt - Ki vétke ez? Ki vétke ez? Ki vétkezett? Búcsút mondtam az ügynek. Búcsút mondtam az ügynek, a nagy, igaz ügynek örökre. Elinaltam, ahogy az anyám a világra hozott. Nem ezért vagy azért - csak e tettnek a perce ma jött el. A kék hegyeken túl várt még rám sokezernyi dolog. A bölcs igéket könyvekben leled, De az igaz szó szájról szájra terjed: "Próféta otthon senki sem lehet, De más országban se nagyon terem meg."
