Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 1. szám - Nagy Miklós: Szilárdy Leandertől Mócli bérkocsisig (Jókai írói névadásáról)

Iczik (zsidó kereskedő). Minthogy az író Eugéne Sue-nek s társainak hű követője, nem mondhat le a rafinált gonosztevőkről (Márk orvos), harácsoló bankárokról (Lobi Simon), s enyhítésül egy kivételes szépségű énekesnővel örvendeztet meg (Athea).

Nagy Ignác szintén sokat tanult Sue-től. Fiatalabb kortársával szemben nem az érzések, hangulatok, különleges látványok halmozásával törekedett a sikerre. Azt akarta bizonyítani zsánerképeinek sorával (Magyar titkok), hogy szemfüles riporter, mindenfelé megfordul Pest-Budán. Bűnügyi történetében Bendének hívják a gonosztevők bátor üldözőjét, akinek legfőbb ellenfele a több álnevet - gróf Beattini, báró Dalmer - használó Sobri Jóska. A Bende alak természetesen a Benedekből vezethető le; nem zárható ki az újjáélesztett Endre hatása sem. A regényfigurák onomasztikájában nem mutat eredetiséget (Móricz zsidó, a felesége: Eszter; Börger Lenke, a csinos polgárlány).

A hóhér kötele elriaszthatja az olvasót gyermekes szélsőségeivel, ám névadásának változatosságát senki sem tagadhatja. Míg Betti neve A karthauzi hatását bizonyítja, a másik hősnőnek, Rózának elkeresztelése személyes ifjúkori emlékkel megyarázható. Hiripi Gáspár, a „korhely jószívűséget" megtestesítő cimbora olyan bizarr noment és cognoment kapott, amely tökéletesen megfelel egyéniségének. (Figyeljünk föl az i-hangok halmozására, az á-k elnyújtottságára!) Egész akkori irodalmunkat feláshatjuk, míg olyan markáns részletet találunk a névvarázsról, mint amely Róza szavaiból bontakozik ki a 3. fejezetben. A lányt már megismerkedésük előtt elbűvölte Andorlaki Máté - pusztán a neve csengésével. „Valami különöst, valami megmagyarázhatatlant éreztem" - vallja be utóbb Róza szerelmének.

Jókai első regénye, a Hétköznapok (1846) eszméivel, népiességével, Alföld-imádatával nagyon közel áll Petőfi költeményeihez; a kései francia romantika motívumai közül rokon műveikben az igazságtevő bosszúállás (önbíráskodás) hirdetése. Andorlaki ebben egészen megegyezik Bálnái Körmös Istvánnal. Jóság meg gonoszság szembenállását bibliai képzet- társítások éppúgy megjelenítik, mint a beszélő vagy hangfestő nevek: az elvetemült Dömsödi Góliáth(!) család Bálnái Körmös mellett harcban áll a széplelkű-szépnevű Szilárdy Leanderrel, míg az ártatlan Zilányi Jankát a kerítő Bókváryné akarja megrontani. A másik fiatal teremtés, Bálnái Körmös Lilla Csokonait idézi emlékezetünkbe. A Rónai családnevet hárman is viselik a Hétköznapok-ban. Ez bizony ügyetlenségre mutat, másfelől fiatalos lelkendezésre, mintha a pályakezdő nem tudna betelni a rónaság dicséretével. Sue nyomán járva írónk kiválasztja a tolvajnyelvből is a megfelelő elemeket: az ifjabb Dömsöditől fölbérelt két zsiványt így hívják: Topa, Telezsák. Hozzájuk csatlakozik egy hitvány diák a református kollégiumból, akinek ragadványnevét (?) még nagy kezdőbetűre sem érdemesíti a szerző: ő a százgalléros (százgallérú énekes).

A nagyrészt 1848-ban megfogalmazott Szomorú napok (1848-1856) nem jelent előrelépést pályáján. A cselekmény veleje az, hogy egy elmaradott és elnyomott, többségében szlovák faluban lázongást idéz elő a kolerajárvány és a pánszlávizmus 1831-ben. A lakosság nem magyar voltát a mellékszereplők felsorolásából is érzékelhetjük: Bodza Tamás, rektor, Iván, hóhérlegény, borzas Hanák a harangozó, Zudár Péter, hóhér. A bodza szó szláv eredetű, a hanákok cseh törzs a hajdani Morvaországban, Iván ősei akár Oroszországból is jöhettek. Victor Hugo korai alkotásaiban mindig lelhetünk valamilyen rejtélyes törpét vagy állatembert (Habibrah, Quasimodo), ezek rokona itt „a szegény féleszű fiú", Mekipiros. Kecskékre, faunokra gondoljunk a groteszk szóalak hallatára? A regény borzalmakat halmozó összképébe mindenesetre beleillik.

Később majd jobban jellemzi szerzőnket az „ősi" és a leíró nevek használata. De most is tud már vonzóvá vagy taszítóvá tenni valakit pusztán az elnevezéssel. Kedveli a romantikus szélsőségeket, mégis érezhetjük képességét a hazai légkört megteremtő nomenek, cognomeneké alkotására. Igaz, e tulajdonsága egyelőre jobban érvényesül novelláiban, kivált a humorosakban (Sonkolyi Gergely; a Csataképek kötet számos darabja.)

70