Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 1. szám - Nagy Miklós: Szilárdy Leandertől Mócli bérkocsisig (Jókai írói névadásáról)

3. Másfél évtized regényei (1850-1865) Jókai az önkényuralom idején a legnagyobb becsvággyal és sikerrel a romantikus nem­zeti irányregéwy műtípusát alakította ki. Ennek jellemző vonásai: a hazai történelmi moz­galmakat örökíti meg, néha csak pár esztendőt (Az új földesúr), máskor évtizedeket hátrál­va az időben. Széles korrajzot nyújt, gyakran valóban megtörtént eseményeket, közismert személyeket is beolvaszt könyvébe. Eles és tiszta a konfliktus a szembenálló táborok kö­zött, ingadozókról, tartósan semlegesekről alig esik szó, maguk az erősen eszményített hő­sök a Jót, az Erkölcsöset, ami ezzel Jókainál egyértelmű: a szabadelvű nemzeti ügyet kép­viselik. A névadás szemantikailag vagy áttételesebben (történelmi-társadalmi képzettársí­tásokkal, a hangzásvilág segítségével stb.) hívja fel a figyelmünket arra, hogy ki melyik ol­dalon áll. A hősök többségükben fiatalok, őket kell kiemelnünk az Egy magyar nábob-tói (1853-54) a Mire megvénülünk-ig (1865) sorjázó művekből: Szentirmay Rudolf (EMN-KZ), Kárpáthy Zoltán, Fenyéry Endre (RJT), Malárdy Kálmán és Gutái Lőrinc (ECS), Vámhidy Szilárd (SZG), Fehér Gyula (FV), Lávay Béla valamint Zeleji Róbert és Pusztafi (PD); végül az Áronffy testvérek: Dezső meg Loránd (MM). (Az ötvenes évek elején szerzőnk a történel­mi vagy idegen országban lejátszódó témákat kedveli. Ezek onomasztikája - mint általá­ban a nem magyar elnevezéseké - nem célunk.) A nemzeti nomenek divatja kimutatható a felsorolásban, nehezebb magyarázatot találni a következőkre: Rudolf, Róbert, Loránd, il­letve Lőrinc, Szilárd, Dezső. Dezsőt meg Szilárdot a kései (romantikus) nyelvújítók kedvel­ték - kedveltették meg. Az egyiket középkori használata - Desiderius Dezső - okán, a má­sikat azért, mert a Konstantin magyarítása. Loránd a Roland-ének-re emlékeztetett, a másik két idegenből érkezettnek is régi századok adtak rangot és fényt, s mindhárom elterjedt a germán és román nyelvekben. Néhány esetben az utóneveket olyan magánhangzók alkot­ták, amelyek hiányoztak a cognomenból, ekként kiegészítették, zengzetesebbé változtat­ták azt (Szentirmay Rudolf, Gutái Lőrinc, Áronffy Dezső.) Az abszolutizmus - elnémetesítés kora szellemének megfelelően a hazafias héroszokkal küzdő alakok többnyire idegenes hangzású nomeneken, cognomeneken osztozkodnak: Abellino, Dabroni, Manó (KZ), Krénfy (Krénffy) Adolf (RJT), Hátszegi Lénárd (SZG), Straff Péter, doktor Grisák, Mikucsek (ÚF). A nábob unokaöccse az Árpádházra emlékeztető, s a reformkorban fölélesztett Bélát dobta el olyasmiért, ami korábban egy tucatdrámában reszkettette meg a színfalakat. Abellino, a bandita ugyanis a svájci német Heinrich Zschokke „alkotásának" címszereplője.7 A Hátszegi báró cognomenje inkább román, mint magyar. A névadó terület - földrajzi medence Hunyad megyében - a XVIII. század végére már nagyrészt elrománosodott. A spionkodó Straff alsóruhaként váltogatja neveit: kezdet­ben a hősies csengésű Richárdot (Marczián R.) ölti fel, majd Brazeszki Bogumil, szabadság- harcos lengyel grófként mutatkozik be. A kártékony vagy üresfejű személyek leleplezésében nagy szerep juthat a komikus hangzásnak (Kecskerey meg Maszlaczky Gábor a Kárpáthyak történetében); az ellenszen­vet keltő, gúnyolódó jelentésnek: Kutyfalvi Bandi (EMN), Bárzsing Vilmos meg Fertődy Boldizsár (PD), Ludvéghy Lipót és Torhányi András (FV), Bálnokházy tanácsos meg Sár­völgyi János (MM). Torhányi hallatára eszünkbe jut a turha (sűrű nyálka, köpet) szó, a bárzsing (nyelőcső) igen jól illik a falánk, törtető fiatalemberre. Sárvölgyi gonosz képmuta­tó, a tanácsos cognomenje joggal rejti magában az álnok jelzőt. Jókai általában mérsékli ma­gát a beszélő alakok felhasználásában: Gyáli József vagy Pepi (MM), e könyv harmadik ne­gatív figurája például szinte eufonikus nomennel dicsekedhetne! Prózájában a nők igen ritkán kapnak nem áttételes beszélő nevet. 71

Next

/
Thumbnails
Contents