Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 7-8. szám - Tóth Erzsébet: Szégyen nélkül és rongyaiban (Nincsen holló tövis nélkül)
Tóth Erzsébet Szégyen nélkül és rongyaiban A fagyos avarban hollócsapat kapargált elmélyülten. Jöttömre felhussantak, szálltak, fénylő égi brikettek. Egy holló ott maradt, kisfiút szoktak így otthagyni társai, és akkor sem ment el, mikor egészen közel értem. Szemében szomorkás vád pislákolt: „Mi lesz a szegény hazával?"- ezt kérdezte. És nem várt választ. Röpült egyedül a többiek után. Miért pont tőlem? Talán alkalmas alanynak látszom, hogy már a hollók is zaklassanak. S ha válaszolok, csupán a hollónak. Tudom én, kedves Holló, egy rendes költőnek illene a hazáért lángolnia. Miféle költő vagyok én? Arany János nevelt lánya? Nem szeretnék szemedbe nézni, ha visszajönnél. Szerettem volna lenni a nagyoknak kis, vadvirág folytatása. Élő vád, szeretet, féltés, akarás, jövendölés, indulat és látomás szirmaim lettek volna. Nem volt hozzá se nap, se víz. Nem is nőttem, nem is haltam meg, hová lett a költő belőlem? Pincében bolondgomba. Miután elröpültél, megláttam itt a népnemzeti öltözék egyik variánsát, amit a leghibbantabb divattervező is megirigyelhetne: egy hatalmas pokróc spárgával az emberre erősítve; az embert, aki ember lehetett volna, ma úgy hívják a környéken: Csontvári. Minden hús elfogyott róla. A pokróc-zsineg összeállítás kissé unalmas, de örök divat, mint a jeans egy másik világban. 152
