Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 7-8. szám - Győri László: A Róma villa (Egy vers körülményei)

menyében. K. elvtárs, az édesapa, azonban változatlanul Kaposváron üvöltözött. Minden jó tulajdonsága ellenére, hiszen ki nem tud jó is, értelmes is lenni, K. elvtársra csak viszolyogva tudok emlékezni. Következetesen Gy. elvtársnak szólított; mindenki elvtárs vagy elvtársnő volt neki, már ettől a hideg rázott. Szép rangom volt, úgy hívtak: módszertani könyvtáros, miszerint instruktor. A kaposvári járás kilencvenkilenc könyvtára tartozott hozzánk, a módszertani csoporthoz. Pellérdi Gyulával, Sipos Csabával együtt vagy külön jártuk a pusztákat, a falvakat, és instruáltunk, azaz leltároztunk, néztük át a könyvrendeléseket, a beiratkozási naplót, a statisztikát a jéghideg szobákban.

A hatvanas évek végén Déry Tibor írt egy oratóriumot, amire Illyés Gyula egy másik oratóriummal felelt, az Éden elvesztésével. „Ha robban az atom", valahogy így kezdődött. Mi lesz, ha robban az atom? Az egyik Kaposvár-közeli falu igazgatótanítója levelet küldött Illyés Gyulának, hogy a helybéli irodalmi színpadnak írjon egy hosszú, egész estére való verset az atomháborúról. S Illyés Gyula erre - feleselve Déry Tibor oratóriumával - elkészítette az Éden elvesztését. A puszta fia felel a pusztának. Sajnos nem egészen a pusztának, de majdnem: egy somogyi falu népének, s nem egy fővárosi, nem egy nagyvárosi színpad, nem egy teátrum adja a világ elé, hanem egy majdnem pusztai társulat. A nép. Somogybán kitört a láz. Történelmi pillanat következett el. Az irodalmi színpad a hatvanas évek második felének a találmánya volt: a művelődéspolitika találta ki, az amatőrök csinálták, s ha mai szemmel nézzük, a civil politikai szerveződés színterei voltak. Akkor azonban egyértelműen a művelődéspolitika vélt eszközei. Az Éden elvesztésének a bemutatójára kivonult az egész párt- és állami apparátus. A megyei könyvtár két autója is elindult K. elvtárssal együtt. Éppen a délutáni műszakban dolgoztam, a kocsik úgy hat óra tájban indulhattak el, a helyi sajtó kulturális rovatának a munkatársa is, különben jóbarátom, fehér ingben, nyakkendőben várakozott az előcsarnokban, s én - már ekkor, kései köpönyeggel a vállamon - kérdeztem meg az egyik menendőt, hogy van-e még hely vajon, hogy én is elmenendjek. így nem láttam az Illyés Gyula-ősbemutatót, amelynek alapanyagát, az Éden elvesztését, az oratóriumot is, az estről készült fényképeket is, benne például a párt megyei első titkárának fotójával aztán a megyei levéltár igazgatója, a Nemzeti Parasztpárt, Illyés Gyula pártjának hajdani tagja megjelentetett egy kis könyvecskében, mielőtt a Szépirodalmi közzétette volna a költő legújabb kötetében.

Ezzel persze a kaposvári „környezet, életforma, élményvilág, gondolatkör" nem teljes, hozzátartozik az is, hogy elmentem Igalra, kerestem a házat, ahol Szabó Lőrinc megírta például az Egy igali ól előtt című versét, csak éppen senki sem volt otthon. S természetesen jártam a Róma villában, bent is, de még többször csak úgy, a parkba, a vörösfenyők alá, ahová mások is el-ellátogattak elheverni egy kicsit a füvön. A Róma villa című versem, amelyet 1989. október 13-án írtam, ezekből az élményekből keletkezett. 1989 őszén egy versciklusba kezdtem Üveghegy címmel, amit azóta sem fejeztem be: 365 versből állna, meg még egyből, az összegezésből, annyi versből, ahány nap egy esztendő. Szabó Lőrinc Tücsökzené)e indította el, önéletrajz és napló keveréke. Darabjai olyanok, mint egy meghosszabbított szonett; a tizennégy sorra még kettő következik. Ötös és ötöd107