Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 7-8. szám - Kiss Benedek: Utak keresztje (A kereszt négy szárára)

hozta, Kalocsáról kerékpárral Harta felé mentem haza Akasztóra (nyaranta is átjártam oda, mert jó barátom lakott ott), s számtalanszor elmentem Állam­puszta és messzire látszó víztornya mellett anélkül, hogy igazán tudtam vol­na, micsoda szörnyű világ van ott. Később tudtam csak meg, amikor Buda Fe­rivel megismerkedtünk, hogy annak idején ő is éppen ott raboskodott. Sokat beszéltünk róla. Mindezek az élmények kívánták, követelték a megfogalmazást. Sok versem szól szülőföldemről, de legátfogóbb talán ez, az Utak keresztje. Nem egyszerre - darabonként íródott, külön-külön versezetekként. Melyik előbb, melyik később, magam sem tudom már. Ekkor már mögöttünk állt a Kilencek antológiája, az Elérhetetlen Föld, erre utal a nyitó strófában a „komák, végváriak" kifejezés. Ám arra is emlékszem, hogy első kötetemnek szerettem volna a Szögletes világ címet adni - ez meg az utolsó részben van -, de Szag­gatott világ címmel nem sokkal korábban jelent meg Bella István kötete. Szó­val, a 70-es évek közepén jutottam oda, hogy a 4 külön részből Utak keresztje címmel kialakult a füzér-vers, utalva a kereszt négy szárára is. És még sok év kellett hozzá, hogy rádöbbenjek: ezt a verset több okból is, Buda Ferencnek kell ajánlanom. Ekkor, ezzel nyerte el végső formáját. 103

Next

/
Thumbnails
Contents