Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 7-8. szám - Tőzsér Árpád: Capriccio (Az "első ok" léte s az olvasó valósága között)
s Capriccio Petri Györgynek, megkésve A katona áll, nekidől égő homlokával a fának, a nyütt cigány lány szinte alatta: közte s a fa között szorong, igyekszik a katonát a tengelye körül elfordítani, a fiú fordul, akár egy fazekaskorong. A lány ballal magához húzza, de jobbjának könyökével és csűddel próbálja a fiú bal csípejét messzire tolni, mint hogyha holmi képzelt nézőnek mutatná azt, amit szabad kezével művel: a köztük kialakult ferde térben vetélőként jár ide-oda a marka; benne nem cséve, hanem vadul virágzó bot a katona férfitagja. Ceské Budejovice, kilencszázhatvanegy, főtér, fák, bokrok, nyári hajnal - „Dej pozor, vole, pospinís mé!" búg föl a mélyből a sötét angyal. Ó, Közép-Európa, üres szökőkút, ó, ínséges kis dolce vita! - Talán az egészet egy skribler, talán a kezdő Hrabal írta. Az „első ok" léte s az olvasó valósága között Azt hittem, a „valóság és irodalom" lehetséges és lehetetlen relációit úgy kb. a hetvenes évek elején már egyszer s mindenkorra tisztáztuk. Addig íróink, irodalomtudósaink számos művüknek adtak ilyen címeket: Valóságirodalom, Játék és valóság, Vers és valóság, Valóság és életérzés stb. Aztán hirtelen megokosodtunk, s rájöttünk, hogy amit eddig valóságnak tudtunk, az szintén 66
