Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 7-8. szám - Tandori Dezső: "Tollat fogni" (Egy vers - és mindenféle vidéke)

első ilyen pályákat, francia földről tehát kevés ló megy át Nagy-Britanniába; nem volna igazi esélyük, és fordítva); mondom, a vers keletkezésének színhelye nem Skócia.

Hanem, ahogy a verset tartalmazó kötet {Vagy majdnem az; Balassi, 1995) cikluscíme jelzi: Észak-Rajna-Vesztfália. Egészen pontosan így áll ez ott: Az Észak-Rajna- Vesztfáliai dalokból, 1993, s a helyszín, a megírásé Duisburg (ejtsd Dűszburg). Az alábbiakban igen tömör közlésekre szorítkozom.

Véleményem szerint valami módon minden fontos ezekből. így értettem: „mindenféle vidéke" (egy versnek).

Fogalmam sincs, volt-e „válságban" költői-prózaírói pályám „akkor" (s mikor? a nyolcvanas évek derekától? aligha; a kilencvenes évek derekáig? nem tudom, ilyen hosszan semmiképp; s épp az úgynevezett „posztmodern" szempontjai szerint mi számíthat lekerekítetten megállapítható válságnak?); bajosan lehetett tiszta típus a dolog, hiszen a Köppar Köldüs című verseskötetem némely vívmányokat hozott elő, elkezdtem költészetben is aktívabban foglalkozni több művészeti témakörrel... bár az is igaz, a Nat Roid-regénysorozat utolsó kis trilógiáját - máig kiadatlan - 1984-85 tálén írtam meg, s mintha túlságosan belemerültem volna Szép Ernő prózájának verses feldolgozásába... de hagyjuk. Mivel a Köppar Köldüs cím maga arra utal, hogy...

Járjunk egyet ezen a vidéken. Hagyván más kiadatlanokat is.

Az írás körülményei: magam

1977-ben madarak kezdtek „házunkhoz" kerülni, a kapcsolat némelyikükkel olyan mély lett, hogy 1988 nyaráig szóba sem jött, hogy mellőlük elutazzam. Feleségem számára egy váratlan műtét (vesekivétel, 1984) s pár személyesebb fontolás azonban relatívabbá tette ezt a „csak itthon!" abszolútumot, így utazott ő maga 1986-ban Párizsba, régi barátnőjéhez, pontosabban egy idős francia házaspárhoz; hajdanidon meghívták, segítették őt stb., elsősorban őket akarta még látni... hála istennek, ma is élnek, bár a kapcsolat formák-évek szerint lazább lett. Magam nem hajlottam feleségem jótét unszolására 1986-ban, nem mentem el Angliába - egy szerencsésen jött betegség csak „formát adott" a dolognak -, Szpéró madaram halála után hallgattam csak a szóra, utaztam ki Angliába, ama „királyi szigetre", ahová gyerekkoromban, elalvás előtt, képzeletben behajóztam mindig a játékállataimat (madarak, medvék, lovak, nyuszik etc.). Tehát Szpéró, aki a versben is előjön, kulcsmadár volt. Utána, bármennyire a szívemhez nőtt is szárnyas, ezt az aszkézist (nem és nem utazom!) már egyikükért sem valósítottam meg, s ez így is volt jól.

Mert Szpéró (és Samu, és Poszi, és Éliás, és Csúcsú, és Tili, és Pipi stb.) - mert volt ez, mert voltak ők, sorsom egy része is „eldőlt". Bár épp 1995 táján készült ez a mondásom („érmém"): Ami eldől, nem áll. Nem követtem számos írótársam útját Berlinbe (Nyugat-Berlinbe), netán az ausztriai könyvkiadás vidékeire, ösztöndíjakra; anteuszi alkatomnál fogva (nyersen tömörítek mindent) itthon is kellett maradnom, ma már látom, tudom, én csak széthulltam volna idegenben. Az előnyök

34