Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 7-8. szám - Tandori Dezső: "Tollat fogni" (Egy vers - és mindenféle vidéke)

nem lettek volna élhetőek, éltetőek. (Hogy ennek máig tartó következményei is vannak, részben levezethetők ebből az indulásból ill. maradásból.) Mégis, 1988 ősze, a hosszú angliai út után (Ayr városában sajátlag sosem jártam, csak majdnem) megint szünet ígérkezett. Akkor, kínos és természetes kisegítő megoldásként, kimentem (életemben először, több, mint 50 éves fejjel) Bécsbe. Aztán (lásd az idézett verskötet címben a KOP-szótagot, a PAR Paris, a KÖL Köln, a DÜS Düsseldorf) jött Koppenhága stb. És Németország olyképp, hogy Münchennel kezdtem, majd beleszerettem Kölnbe, Düsseldorfba - ha nem is egyformán -, az ottani múzeumokba, igen, csaknem három éven át fogyasztottam a modern-múzeumokat, de hát mindmáig erősen foglalkozom a képzőművészet esszésíthető témáival; jártam Aachenben, Mönchengladbachban, Essenben, Krefeldben, Dortmundban, Mülheimben, Wuppertalban, Duisburgban (!), megannyi múzeu- mos helyen. De ez más téma.

Elsősorban pedig a „magam" címszó alatt járunk még.

Midőn 1990-ben, még első németországi irodalmi szereplésemet megelőzően, Bécsben kifaltam a lehetséges tárlatokat, múzeumokat, a kulturális ajánlófüzetben (sokszor megírtam ezt már) érdekes adalékra bukkantam. Lóverseny a Práterben. Helyszín: a Krieau. Bűvöletes élmény volt számomra a tér, a pálya, az „akció". Életemben először jártam lószínen. Volt egy barátnőnk, levelezőpartnerünk, akinek madara, Jácint mindig „üdvözölte" a mi Szpérónkat. Természetesen 10 schillingbe és természetesen egy Jacinthe nevű lóra fogadtam életemben először. Azt hiszem, Jacinthénak is ez volt élete első győzelme. Itt kezdődött el valami. (Később, sok évre rá, Jacinthét egyáltalán nem favorit-szerepben láttam viszont, ám ugyanazzal a hajtóval - E. Kubes -, és valami hihetetlen összegen „állt", 147-szeres pénzt ígért; nem akarok fogadói élettörténetemről mesélni itt, megírtam számtalanszor, két könyvben is - Nem lóverseny! és Vissza a sírból -, utaljon a Jacinthe-történet csak arra, hogy nem voltam korántsem mindig az az isten- vezérelte-kezű fogadó: ugyan ki az? Angliában állítólag tizen sem élnek meg fogadásból.)

Elkezdődött valami, folytatódott Düsseldorfban és környékén, ahol akkor, irodalmi fellépésem körítéseként, a német lópályákkal ismerkedni kezdtem.

Minden az itt megvilágítani szándékozott vers-történetnek nem oly távoli holdudvara.

Az írás körülményei: a hely (folytatás)

Aligha fontos „elem", szerettem-e, szerelmetes háborúságnak tartottam-e a lóversenyt és a lófogadósdit; egy-két dolgot mégis el kell mondanom.

Hogy milyen hihetetlen szépség-mámora van (s bizonyos fokig akár 4000-5000 lefogadott, 8000-9000 szegről-végről látott verseny után is marad) az írországi, németországi, angliai, ausztriai, francia lóversenyeknek. Ha síkversenyek (gyepen vagy homokon, galopp), ha ügetők (ahol kocsikákban hajtok ülnek), ha gátversenyek („skóciai Ayr városa", ahol pl. a Scottish Nationalt is futják, megfelelője ez, kicsit kisebb méretekben, a pardubicei és főleg a liverpooli nagy gátversenyek35