Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 7-8. szám - Határ Győző: Verselemzés I-V.
Verselemzés (III) Eddig is kézzel-lábbal kapálództam ellene, hogy a verselemző meditáció a politikába torkolljon, hiszen ezzel a beletorkollással torkig vagyunk mindnyájan; és fel is tettem magamban, hogy ezúttal erős leszek; erős, mint az a vásott kis nebuló, aki feltette magában, hogy „csak-azért-sem-sírok", amikor a tanító úr letolatta vele a nadrágját és megsuhogtatta a nádpálcát lecsupaszított ülepe fölött (még azokban a boldog időkben, amikor voltak ilyen suhogó nádpálcák és ilyen szépemlékű fenyítések). Kezdjük az alapigazságokon, amelyeket megkérdőjelezni ép elmével kinek is jutna eszébe? Tehát. Lenni kell. Élni kell. Lakni kell. E háromból az elsőt a filozófia birodalmába utaljuk. A bölcselőnek kell felelnie arra az alapkérdésre - hogy a létezésbe miért tartozik bele a létesülés és lét-„fenntartás" megfellebezhetetlen kényszere. A második: élni kell. Megint azonnal belátható, apodiktikus igazság; hiszen akiben megrendül az axióma, hogy élni kell, azt vagy pszichiáterhez zavarjuk, vagy orvossal injekcióz tatjuk, hogy jobban buzogjon benne az életakarat, vagy ha megsejtjük öngyilkos szándékait, lekötjük a kezét. Valamit csinálunk, nem nézhetjük tétlenül, hogy eleméssze magát. És így érkezünk el a harmadik alapigazsághoz. Lakni kell. Valahol. Valamiképp a test a léleknek háza (az ókor lélekelmélete szerint), szintazonképp, a testnek is kell legyen háza, amelyben ellehet. Ez az el- levés, ez a valahol-levés vagy másszóval „valahol-lakás" azokban, akik nem hogy berzenkednének a „lakni kell" elemi igazsága ellen, hanem többször, erélyesen rábólintanak, azokban ez a „valahol-lakás" vágya szenvedélyes erővel jelentkezik. S ebből a vágyőrületből fakadt ez a kurta versike is, amelynek a címe: Jó varázs. minden csoda régi házi nincsen itt mit babonázni szép varázs jó varázs kényes-fényes kis lakás boldogság a bűvös körben zongorán ezüst tükörben szép varázs jó varázs selymes-pelyhes kis lakás már meleg övét kerít és bűvölet: központi fűtés szép varázs jó varázs szirmos-cirmos kis lakás 17