Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 7-8. szám - Faludy György: Óda a magyar nyelvhez (Anyanyelvünk szépségét dicsértük), Német zsoldosdal (A háború rémségei előtt)

Faludy György

Oda a magyar nyelvhezKéri Pálnak

Most, hogy szobámban ér az est setétje, te jutsz eszembe, Szent Gellért cselédje, s ajkad, melyről az esti fák alól először szólt az ének magyarul.

Arcod tatár emléke már ködös, de titkunk itt e földön még közös s a te dalod zsong minden idegemben itt, idegenben.

Magyar nyelv! Vándorútokon kísérőm, sértett gőgömben értőm és kísértőm, kínok közt, gondjaimtól részegen, örökzöld földem és egész egem, bőröm, bérem, bírám, borom, míg bírom és soraimmal sorsom túl a síron, kurjongó kedv, komisz közöny, konok gyász: mennyei poggyász.

Magyar szó! Ajkamon s gégém lazán vont hangszerén lázam, házam, hazám, almom-álmom, lovacskám, csengős szánom, és dal a számon, mit kérnek majd számon: - nincs vasvértem, páncélom, mellvasom, de Berzsenyivel zeng a mellkasom s nem győz le ellenség, rangomra törvén, sem haditörvény.

Jöhetsz reám méreggel, tőrrel, ékkel, de én itt állok az ikes igékkel.

Arkon-bokron kergethetsz hét világnak: a hangutánzó szók utánam szállnak, mint sustorgó füzesbe font utak fölött alkonykor krúgató ludak, s minden szavamban százszor látom orcád, bús Magyarország.

3